|| Huszonötödik fejezet ||

- Köszönöm. – tettem mégis hozzá. – Megyek gyorsan öltözni. – azzal már ki is kerültem, és indultam tovább.

- Öhm…Justin! – szólt utánam lágy hangon, mire megfordultam. – Itt van az öltöző. – kuncogott, és a mellette lévő ajtóra mutatott. 

- Ó. – ennyit bírtam kinyögni. – Köszi. – nevettem, és az ajtó felé igyekeztem.

Scoo és Kenny felhúzott szemöldökkel, mosolyogva néztek. Nem tudtam mire vélni, így bementem az ajtón, ahol egyből megpillantottam Sarah-t. Sarah már szinte a barátom. Mindig ő csinálja a hajam, ő öltöztet, mikor itt vagyok. És hát elég sokszor vagyok itt… 

- Kész is vagy? – nézett fel valami divatmagazin mögül, és levette a lábát a dohányzóasztalról. 

- Nem, csak kilógtam az adásból. – forgattam meg a szemem mosolyogva. 

- Oké, oké. – nevetett. – Nem fáztál pólóban? Tudod, melegen vagyok öltözve, nem gondoltam ilyenre, csak utólag. – bökött nevetve a garbójára. 

- A vége fele kezdtem fázni, de a tánc felmelegített, szóval sebaj. – huppantam le mellé a kanapéra. 

- A ruhád ott van a fülkében, ahol hagytad. A következő sztárt a mellettünk lévő szobában csinosítják, szóval nem kell sietned. 

- Ki lesz az? – érdeklődtem, miközben bementem a fülkébe.

- Nem tudom. – vonta meg a vállát. Behúztam a függönyt, és öltözni kezdtem. 

Nem beszélgettünk ezalatt az idő alatt, viszont egy ajtónyitódás-és záródás után susmogást hallottam. Sarah beszélgetett valakivel, de egyrészt nagyon halkan beszéltek, másrészt nem ismertem fel az illető hangját. 

Sokkal jobb volt a saját ruhámban lenni. Kiléptem a fülkéből, és a statiszta csajjal találtam szembe magam. Na, ez vajon mi a francot keres itt? 

- Helló. – köszöntem illedelmesen. 

- Szia. – mosolygott. 

Ezután megfagyott a levegő. Mindhárman csak álltunk, és bámultuk a másikat. 

- Oké, én megyek. – indultam az ajtó felé. 

- Várj. – szólt utánam a csaj. – Lehetne egy kérdésem? – bökött a kanapé felé. 

- Állva is jó, köszi. – festettem az arcomra egy mosolyt. – Persze, lehet. – tettem hozzá. 

- Scooter Braunnal, és Kenny Hamiltonnal jöttél. Őket ismerem. De a kiscsajt nem. Ő kicsoda? 

Kiscsaj? Ugye ezt most nem gondolta komolyan? Lekiscsajozta a barátnőmet? Az elejétől fogva nem szimpi ez a csaj, most meg duplán nem szimpi. 

- Egy ismerősöm. – vágtam fapofát. 

- Veled egykorúnak nézem. Biztos csak ismerős? – húzta fel az egyik szemöldökét. 

- Azt hiszem a kavarás a paparazzik feladata, nemde? – húztam fel én is a szemöldököm. 

- Nem kavarok. – mosolygott. – Egyszerűen csak megkérdeztem, hogy kicsoda a lány. 

- Én pedig egyszerűen válaszoltam, hogy az ismerősöm. – vontam vállat. Tudom, bunkó vagyok, de pont egy statisztának kell kutyulnia?

- Mióta ismeritek egymást? – kérdezte újból. 

- Mi ez, faggatás? – tártam szét a karom. 

- Miranda, azt hiszem ennek semmi értelme. – szólt közbe Sarah. 

- Oké, sajnálom, bunkó voltam. – sóhajtottam fel. – Elnézést, Miranda. - mosolyogtam rá, ami nem igazán sikerült valami kedves mosolyra. 

- Mindenesetre szép csaj. – vetette még oda, majd elviharzott mellettem, nagy sunggal becsapva maga mögött az ajtót. 

- Ne haragudj. Még én érzem kellemetlenül magam. – sóhajtott fel Sarah. 

- Már a kinézete sem egy kedves csajra utal. – nyugtattam.

- Még új a szakmában, és igazából nem nagyon csíp engem. – vont vállat. 

- Miért? – néztem rá kérdőn. Állával a kanapéra bökött, mire leültem, majd ő is.

- Igazából Miranda félig paparazzi. – mondta, és szeme sarkából a reakciómat leste. Igyekeztem, hogy csak a kíváncsiság üljön ki az arcomra, a megdöbbenést próbáltam fékezni. - Úgy értem, olyan fél éve hagyta abba azt a szakmát, de a paparazziknak nem telik sok időbe, mire beléjük ivódik a vágy, hogy mindenkiről mindent tudni akarjanak. És amilyen gyorsan beléjük ivódik, olyan gyorsan megy el belőlük. Miranda itt próbál erről leszokni, több kevesebb sikerrel. És hogy miért nem kedvel engem? Mert én mindezt tudom. Senki sem tudja ezt róla, csak én.

Szavai megdöbbentettek. Szóval ennek a csajnak egy csettintésbe sem kerül, hogy a magazinoknak beszámoljon Drinről, akik majd rögtön azt gondolják, hogy van köztünk valami? Ó, te jó ég! Sosem gondoltam volna, hogy egy Ellen show fogja meghozni a végzetemet, és egyben Drinét is.

- Nyugodj meg. – tette Sarah kezét a vállamra. Gondolom látta az arcomon a rémültséget. – Miranda éppen leszokni próbál, tehát ha beszámolna erről az újságoknak, akkor visszaesne. És ezt ő is tudja. – bíztatott. 

- Beszélnem kell Drinnel. – suttogtam inkább magamnak, mintsem Sarahnak. 

- Kivel? – nézett rám érdeklődve. 

- Öhm…semmi. – ráztam meg a fejem, és felálltam. – Köszönök mindent, Sarah. – mosolyogtam rá, és egy gyors ölelést intéztem. 

- Justin! – állított meg, mielőtt kinyithattam volna az ajtót. Kezem már a kilincsen volt, úgy fordultam vissza felé. – Tudod, hogy rám mindig számíthatsz. – mosolygott rám. – Bármiben. – tette hozzá. Tudtam, mire érti. 

- Köszönöm, Sarah. – néztem rá hálásan. – Remélem lesz alkalmunk még találkozni. – mosolyogtam, majd intettem egyet, és kiléptem az ajtón. 

Tekintetem egyből megakadt két csodálatos, barna szempáron. Elmosolyodtam, majd bezártam az ajtót, és felé igyekeztem. Mindhárman felálltak. 

- Mehetünk? – kérdezte Scooter. 

- Mehetünk. – bólintottam.

- Sorrendbe. – vezényelt Kenny, és beállt nekünk háttal, így jelezve, hogy mögé sorakozzunk fel. Beálltunk, majd a vészkijárat felé indultunk, ahol bejöttünk.

Meglepő módon most nem voltak rajongók, így gond nélkül szálltunk be a kocsiba, és autóztunk a szállodáig. 

Audrina szemszöge:

Nem volt nagy nyüzsgés a szálloda területén, ami könnyítette a bejutásunkat anélkül, hogy letámadtak volna a rajongók. Megint nem raktam fel a csákómat, még csak a szemüvegemet sem. Még bele sem mélyültem ebbe a bujkálós dologba, máris unom. Ha huzamosabb ideig ezt kellesz csinálnom, biztos ki fogok tőle akadni. Scooter átvette a lakosztály (!!) kulcsát, majd a lift felé vettük az irányt. Olyan bazinagy volt, hogy háromszor annyian elfértünk volna, mint amennyien vagyunk. Minél magasabbra jutottunk, annál jobban kezdtem félni, hogy vajon mennyire elnöki a lakosztály. Elvégre, Justinék általában beletalálnak a legdrágábbak közé…

Scooter átvette a lakosztály (!!) kulcsát, majd a lift felé vettük az irányt. Olyan bazinagy volt, hogy háromszor annyian elfértünk volna, mint amennyien vagyunk. Minél magasabbra jutottunk, annál jobban kezdtem félni, hogy vajon mennyire elnöki a lakosztály. Elvégre, Justinék általában beletalálnak a legdrágábbak közé…

Amint kinyílt a liftajtó, már az első pillantásból megállapítottam, hogy félelmem nem volt hiábavaló. Egy gyönyörű nappalival találtuk szembe magunkat. Szinte minden különböző színben tündökölt, és ez tette mégis annyira egyformává az egészet.

- Ez elképesztő. – ámuldoztam, miközben a kanapék között száguldoztam jobbra-balra. Végigsimítottam a kezem a puha kanapén, csökönyösségből még az ujjbegyemet is végigfuttattam a bútoron, amelyen a tévé állt, majd leellenőriztem, hogy mennyi por ragadt rá. Persze semennyi, sőt még lehet az ujjam is tisztább lett, mint volt. (:D) 

- Szerencséjük, hogy itt vannak a bőröndök! – mondta Scooter.

- Most ez hogy vág ide? – néztem rá értetlenül. – Épp most csodálkozom ebben az egészben. – nyújtottam rá a nyelvem. 

- Mondani is akartam, hogy ne lepődj majd meg. – nevetett. 

- Ez elképesztő. – ismételtem meg magam, és újra végigpásztáztam az egészet. 

- Még a szobákat nem is láttad. – nevetett Justin. 

- Meg fogok ijedni? – néztem rá félve. 

- Ahogy téged ismerlek igen. – mosolygott sunyin. – De megértelek, nyugi. Neked még új ez az egész. – dobta meg a nem létező haját, majd pillái alól fellesett rám. 

- Talán növeszd vissza a hajad, és úgy dobáld, kicsikém. – rebegtettem a szemem, majd összeborzoltam a haját. 

- Hééé. – nyavalygott. 

- Biztosíthatlak róla, hogy már beleszoktam. – próbáltam kicsit keménykedni.

- Felveszlek videóra, és majd visszajátszom a reakciód. Meglátjuk mennyire fog leesni az állad. – kacsintott rám, majd állával az egyik ajtóra bökött. 

- Menjetek nyugodtan. – szólt közbe Kenny. – Válasszátok ki, hogy ki melyik szobát szeretné. 

- Nem külön választunk. – nézett Justin hülyén. – Ketten egyet. – mutatott hol rám, hol magára. 

- Biztos jó ötl…? 

- Biztos. – vágott közbe Justin, de könyökével észrevétlenül megbökött.

- Biztos. – mondtam én is mosolyogva. Kicsit bezsongtam ettől az egésztől. Nagyon kíváncsivá tett Justin. 

- Rendben. – bólintott Kenny. – Akkor hajrá. – mosolygott.

Justin válaszra sem méltatta őt, az ajtó felé kezdett húzni.

Bal kezét a kilincsre rakta, és maga elé tolt. 

- Ha ájulsz, akkor elkaplak. – suttogta a fülembe, amitől végigfutott rajtam egy kisebb remegési hullám. Nagyot nyelve bólintottam, mire kitárta előttem a fehér ajtót. 

Azt hittem ott hidalok le. Lefogadom, hogy volt vagy 3-4 méter a szoba magassága. De lenyűgözően nézett ki. 

Justin befelé kezdett tolni, de megállítottam.

- Én…nem merek bemenni. – mondtam hisztérikusan. Elég hülyén éreztem magam, de olyan félelmetesen hívogató volt ez az egész, hogy kezdtem megkérdőjelezni, hogy mindez jár-e nekem. 

- Ne hülyéskedj már, Drin. – nevetett, és behúzott magával. 

- Justin, én ezt nem érdemlem meg. – toltam el magamtól félénken, de magabiztosan. Felhúzott szemöldökkel nézett rám, és egyik kezét levette a derekamról, de csak azért, hogy arcomra simítsa. 

- Ezt még egyszer meg – ne - halljam. – nyomatékosította szótagolással a szavak jelentőségét. – Ne légy már ilyen buta, Audrina. – mosolygott. – Amit én megérdemlek, azt te is megérdemled. És ami nekem jár, az neked is jár. Érted? – hajolt ajkaimhoz, és egy rövid puszit adott rájuk.

- És én mit tudok neked adni? – sütöttem le a tekintetem. 

- Mindent megadsz nekem egyetlen dologgal. – erre felpillantottam rá, mire elmosolyodott. – Ez az egyetlen dolog pedig az, ha velem maradsz. – simított végig járomcsontomon.

- Ez nem így működik. – ráztam meg a fejem, majd felsóhajtottam. – Válasszuk ki a szobát. – mosolyodtam el. 

- Ez hogy tetszik? – hajolt messzebb, és végigpásztázta a szobát. 

- Lenyűgöző, de túl nagy. Szerintem ez ideális lenne Pattie-nek és…még valakinek. – vontam vállat. – Nagyon Pattie stílusú.

- Éppen erre gondoltam én is. – bólogatott. – De jó a tévéje. – pillantott rám, majd elmosolyodott. – Akkor menjünk a következőhöz. – fordult meg hirtelen, és kihúzott a szobából.

Scooter és Kenny a nappaliban tevékenykedtek. Scooter éppen telefonált, Kenny pedig ivott. Nem volt időm jobban szemügyre venni őket, mert Justin behúzott a következő ajtón. 

Teljesen leesett az állam. Elképesztő volt a szoba. Főleg a kanapé tetszett, ami olyan volt, mint amiken a modellek szoktak pózolni, akiket lefestenek. Ki kellett próbálnom.

- Figyu. – engedtem el Justin kezét és a kanapéhoz futottam. Kecsesen leeresztettem magam, majd a támlájára könyököltem, felraktam a lábam, kicsit berogyasztottam, szabad kezem pedig hanyagul oldalamra raktam. – Na, milyen? – mosolyogtam bájosan. 

- Mintha valami festményből léptél volna ki, csak még csodásabb. – közeledett felém mosolyogva. 

- Én meg a pózolás két külön fogalom. – húztam el a szám, majd felálltam. 

- Ugyan már. – nevetett. – Tiszta fotómodell vagy. – bókolt.

- A fotómodellek szépek. – forgattam meg a szemem. 

- Igazad van. Te nem vagy szép. – bólogatott helyeselve. Mielőtt válaszolhattam volna, folytatta. – Te csodálatos vagy. – pont ekkor ért elém, és megállás nélkül ölelt át. Ezután sem állt meg, így szépen a kanapén landoltunk.

- Héé. – nevettem, és átfontam a nyakát, hogy meg tudjam tartani magam. – Jól hazudsz, édes. – mosolyogtam, majd alsó ajkához hajoltam, és óvatosan beleharaptam. 

- Ha gondolod, szívesen csinálok egy közvélemény-kutatást, hogy hányból hány fiú tart csodálatosnak. Kezdjük is mindjárt velem. – nyomta ajkait az enyémekre, és lassan mozgatni kezdte. Aztán hirtelen ok nélkül elvált, mire „mérgesen” néztem rá. – Csak amiért hazugnak neveztél. – mosolygott kajánul.

- Ha-ha, de vicces. – gúnyolódtam, és egy kicsit fentebb tornásztam magam, hogy kényelmesebb pózban feküdjek. – Nem is értem, mit találsz bennem szépnek. – forgattam meg a szemem. Tekintetem megakadt ragyogó szemén, amiben örömmel merültem el. A mogyoróbarna csillogás szinte teljesen elkápráztatott.

- Mit szólnál hozzá, ha este elmondanám… - adott egy puszit a számra. – …és meg is mutatnám. – adott még egyet.

- Megmutatni? – haraptam ajkamra, és hajába túrtam.

Ekkor éles villanást észleltem magunk mellől. A tekintetem villámgyorsan cikázott oda, és értetlenül ráncoltam össze a homlokom Pattie láttán. Majd hirtelen észbe kaptam, így eltoltam magamtól Justin, és egy kevésbé kirívó pózt vettem fel.

- Pattie, most komolyan paparazzisat játszol? – csóváltam mosolyogva a fejem. – Mindig sikerül csinálnod egy-egy pillanatképet. 

- Csak bepillantottam a szobába, és láttam, hogy mit csináltok, és meg kell valljam, nagyon édesek vagytok, így gyorsan hoztam a fényképezőt, és lekaptalak titeket. Sajnálom, ez kihagyhatatlan volt. – hadarta mosolyogva. 

- Semmi vész. Megbocsájtva. – vigyorgott Justin. – Egyébként szia. – puszilta meg Pattiet. 

- Szia, Pattie. – pusziltam meg én is. – Mikor jöttetek? 

- Pár perce. – nevetett. – Nicol és Ryan a konyhában vannak, ha keresed őket. – mosolygott. 

- Kíváncsi vagyok, Nicolnak mennyire esett le az álla. – somolyogtam magamban. 

- Jut eszembe. – nézett rám Justin. – Ez hogy tetszik?

Mielőtt válaszolhattam volna, még egyszer végignéztem a szobán. Amikor az ágyhoz értem, hirtelen két embert képzeltem oda. Egy korombeli lányt, és egy szintén korombeli fiút. Elmosolyodtam a fejemben megjelent képen, majd máris eldöntöttem, hogy kinek szánom a szobát.

- Azt hiszem ez tökéletes Nicol és Ryan számára. – állapítottam meg. 

- Na ne. – nézett rám elképedve. – Én is megint erre gondoltam. – nevetett. 

- Királyak vagyunk. – vigyorodtam el, és pacsira tartottam a kezem. Felnevetett, majd beleütött.