|| Huszonharmadik fejezet ||

Sziasztok! 

Hát amikor beléptem kicsit ( najó, nagyon ) meglepődtem! Több mint 10 ezer megtekintés? Csodálatosak vagytok! :) Ezért most egy extra hosszú részt kaptok! ;) És örülnék több kominak, és feliratkozni is ér! :D 

Jó olvasást!

Elég fáradtan estem be az ágyba, meg sem várta, hogy Justin visszajöjjön a fürdésből. Gondoltam, úgysem alszom el. 

Hát nem így történt. 


Éreztem, hogy szemhéjam egyre jobban vágyik arra, hogy lecsukjam, ezzel elősegítve az alvást. Így hát megtettem. Alig telt el 5 perc, éreztem, hogy kezd elhomályosodni a világ, és átlépem Álomvilág rózsaszín küszöbét, ahol Justin már vár rám a fehér lovon…


Egyre jobban kezdtem észlelni a zajokat. Nem aludtam valami mélyen. Úgy döntöttem – félálomban – hogy igyekszem arra törekedni, hogy ne lebegjek álom és valóság között. Ám ez az elhatározásom hirtelen porba hullott, mikor arra riadtam fel, hogy csipogni kezd a telefonom.

A csipogás azt jelentette: SMS-t kaptam. Hogy küldhet valaki SMS-t az éjszaka közepén? Igyekeztem minél kisebb erőkifejtéssel az éjjeliszekrényhez nyúlni, ahol kitapogattam a telefont. Nagy nehezen az oldalamra fordultam, felkönyököltem, és megtámasztottam a fejem. Megpróbáltam minél jobban takarni a képernyőt, hogy mikor felnyitom a billentyűzárat, a fénytől ne keltsem fel a mellettem békésen alvó szerelmem.

Először szörnyen bántotta a szemem a fény, majd kezdtem egyre jobban hozzászokni. Megnéztem, hogy ki írt, és amikor megláttam a feladót, hirtelen azt sem tudtam mi van.

Egy szó állt a „sender” szó után: Hercegem.♥ Lesokkoltam. Nincs is ilyen név a telefonomban.

Remegő ujjakkal nyitottam meg az SMS-t.

Drága Hercegnőm. ♥ 

Annyira sajnálom, hogy felkeltettelek! Tudom, gyáva vagyok, hogy így oldom meg, de nem volt szívem ahhoz, hogy magam keltselek fel. Annyira édesen aludtál! :) Én viszont nem tudok. Ha ezek után megkönyörülsz rajtam és úgy döntesz, segítesz elűzni az álmatlanságom, kérlek keltsd fel a melletted fekvő, alvást színlelő herceged, aki éppen téged figyel, és majd gyorsan becsukja a szemét, ha rá nézel. 

Szeretlek: A Te Herceged. ♥

Alig hittem a szememnek. A szívem eszeveszetten dübörgött a mellkasomban. A lélegzetem is elakadt. Komolyan Justin írta? Te jó ég! Ez annyira….csodálatos. Nem tudtam megállni, hogy ne könnyezzem meg ezt az SMS-t. Csak pár mondat volt, és feltehetően semmi értelme. De nekem mégis nagyon sokat jelent.

El sem tudom mondani, mit éreztem akkor. Egyszerre éreztem hálát, melegséget, boldogságot, örömöt, szerelmet…lehetetlen felsorolni. Csupán egyvalami árulkodik az érzéseimről: a könny.

Megnyitva hagytam az SMS-t, a telefont pedig leraktam vissza az éjjeliszekrényre. Letöröltem a könnyeim, hogy ne lássa meg, majd megfordultam.

Justin ugyanúgy feküdt, mint mielőtt megnyitottam volna az SMS-t. Tényleg eljátszotta, hogy alszik, és ezt abból tudtam, hogy a szája sarkában apró mosoly húzódott meg.

Elmosolyodtam, és megpróbáltam felhagyni a szipogással. Bebújtam a takarója alá. Nem reagált. Ugyanúgy feküdt tovább, és színlelt. Kezemet végigsimítottam mellkasán, mire szája sarka megremegett. Elmosolyodtam, majd ajkaihoz hajoltam, és egy rövid puszit adtam rájuk.

- Jó reggelt az éjszaka közepén. – suttogtam. Lassan kinyitotta a szemét, és mosolyogva rám nézett.
- Sajnálom, hogy felkeltettelek. – simította kezét az arcomra.
- Annyira szép az az SMS. – motyogtam, figyelmen kívül hagyva mondatát.
- Átírtam a nevem. Nagyon haragszol? – folytatta bocsánatkérését.
- Justin. – dorgáltam mosolyogva, majd – hogy nehogy komolyan vegye – egy puszival ajándékoztam meg. – Te vagy a barna hercegem fehér lovon. – mosolyogtam rá.
- Te pedig a barna hercegnőm lila ruhában. – mosolygott, majd átölelte a derekam, és közelebb csúszott. Na nem mintha eddig olyan borzasztó sok hely lett volna köztünk…
- Annyira szeretlek. – fogtam kezeim közé arcát, és homlokomat az övének döntöttem.
- Én is szeretlek. Elmondhatatlanul. – motyogta ajkamba, majd bekapta felső ajkam, és lágyan megcsókolt. Ajkaink lassan mozogtak együtt. Egy pillanat erejéig olyan volt, mintha megállt volna körülöttünk az idő. Jó is lett volna…

Ujjai gerincemen haladtak felfelé olyan tempóban, ahogy ajkaink mozogtak. Teljesen megremegtem. Kirázott a hideg, a szívem pedig őrült tempóban kezdett verni, mintha több kilométeres futáson lennék túl. Ennek ellenére ajkam egyáltalán nem hajlott a gyorsabb tempóra, kifejezetten kellemes volt a lassú tempó.

Olykor-olykor óvatosan ráharapott ajkamra, majd nyelvével ugyanott végigsimított. Szinte lehetetlennek bizonyult, hogy még gyorsabban kezdjen verni a szívem, de mégis úgy éreztem.

Át akartam venni a vezetést. Korántsem fair, hogy ő kényeztet, én meg csak élvezem. Az érzésnek kölcsönösnek kell lennie. Így lassú mozdulatokkal a hátára fordítottam, és felé kerekedtem. És olyat csináltam, amit még ezelőtt soha; kezdeményeztem.

Nyelvemet átpréseltem ajkai közt, amit örömmel fogadott. Ekkor kezdődött el nyelvünk hosszú, izgalmas tánca.

Egy idő után már nehezen vettem a levegőmet, de nem bántam. Beletúrtam a hajába, és még közelebb húztam magamhoz. Csókunk hevesedni kezdett, de egy pontnál leállt, és ott ragadt. Heves volt, de jóval le volt maradva attól, amit már hevesnek lehet hívni. És most ez így volt jó.

Keze feltérképezte a testem, egészen a térdhajlatomtól a nyakamig. Majd beletúrt hajamba, és átfordított minket, így én voltam alul, ő felül. Hangosan zihált, akárcsak én, de éreztem, hogy neki is legalább annyi kedve van elválni tőlem, mint nekem tőle. Ez az annyi pedig semennyit jelent. Viszont egy idő után teljesen elfogyott a levegőm, és mintha csak olvasott volna a gondolatomban, lassan elvált.

- Huh…- ennyit bírtam kinyögni, pedig mást akartam mondani.
- Szerintem is. – válaszolt zihálva a hangosan ki nem mondott „Ez elképesztő volt” mondatomra. – Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon szeretlek. – hajolt minden „nagyon”-nál közelebb, és a „szeretlek” végénél egy puszit adott felső ajkamra.
- Én is nagyon, nagyon, nagyon, nagyon szeretlek. – mosolyogtam, és átkaroltam a nyakát. Arcát nyakamba fúrta, és kisebb-nagyobb puszikkal halmozott el. Ajkát végigvezette kulcscsontomon, egészen ki a vállamig, és végig hagyott egy-egy puszit a bőrömön. Lassan haladt visszafelé, majd nyakam tövénél felfelé indult. Nyelve végigsúrolta a bőröm, amitől akaratlanul is hajába markoltam. Egy pillanatra megdermedt, majd éreztem, ahogy elmosolyodik, és tovább halad. Mikor a fülemhez ért, megállt.
- Így csak még éberebb leszek. – suttogta, majd államon végighaladva ajkaimhoz ért. Nyomott rájuk egy puszit, majd felnézett a szemembe.
- Fejezzük be. – javasoltam, bár – ahogy hangomban is hallható volt – egyáltalán nem volt ínyemre ez az ötlet.
- Nem akarom. – nyöszörgött, és újabb puszit kaptam felső ajkamra. Majd a pusziból ügyesen csókot formázott. Ajkunk ismét lassan mozgott egymásén, és ez a csók elég szenvedélyesre sikerült. – Van egy ötletem. – vált el, és ajkába harapott.
- Na ki vele. – mosolyogtam. Az éjjeliszekrényhez nyúlt, és elvett onnan valamit, de nem láttam mi volt az, mert ahhoz túl sötét volt. Annyi biztos; recsegett. Leszállt rólam, és oldalasan mellém feküdt. Elém tartotta azt a valamit, és azonnal megláttam mi az. Egy zacskó gumicukor.
- Ez komoly? – kuncogtam.
- Ezzel szórakoztattam magam egészen éjfélig. – vigyorgott, és a nagy sötétségben szinte rikítottak fehér fogai.
- Nem gondolhatod komolyan, hogy éjfélkor gumicukrot fogok enni. – fordultam én is az oldalamra, és felkönyököltem, majd ő is így tett.
- Miért? – nézett a szemembe. Nem értem, és azt hiszem nem is fogom érteni, hogy lehet az, hogy valakinek ennyire csodálatos, csillogó szemei legyenek…
- Nem kérek plusz felesleget. Elég már ez is… - magyaráztam.
- Tegyünk úgy, mintha ezt meg sem hallottam volna. Rajtad felesleg? Ez az év hazugsága. – forgatta meg a szemét. – Na, tessék enni. – tartotta az orrom elé, mire rögtön megcsapott a gumicukor illat, aminek alig tudok ellenállni.

Most is ez történt. Még nem döntöttem el, kezem már indult a zacsi irányába.

- Látod, nem is olyan nehéz. – mosolygott.
- Kíváncsi vagyok mit fogsz szólni hozzám ilyen óriási fenékkel. – gúnyolódtam.
- Egy zacskó gumicukortól nem lesz óriási feneked. – nevetett. – És ha lenne is, úgy is csodálatos volnál. – adott puszit a homlokomra. – De ezt erősen kétlem. Neked van a legszebb alakod a földön. – simított végig a hajamon.
- Köszönöm. – mosolyogtam, és a mellkasára hajtottam a fejem. Egyszerűbb volt így, mintha leállnánk ezen vitázni.
- Ó, ez össze van ragadva. – mondta, mire felnéztem rá. – Szétszedjük? – mosolygott rám.
- Aha. – bólogattam, és a gumicukor után nyúltam, de elhúzta előlem.
- Nem teljesen így gondoltam. – mosolygott még mindig. Majd ráharapott a gumicukorra ott, ahol a kettő összeragadt, és ajkamhoz hajolt. Elmosolyodtam, majd én is ráharaptam, így ajkunk teljes mértékben összeért. Hátrahúztuk a fejünket, így szétszakadtak a macik. Vigyorogva rágcsáltuk el.
- Kár, hogy nem jár mindegyikhez egy ilyen Drin-csók. – húzta el a száját.
- Maci nélkül is meg lehet oldani. – haraptam ajkamba.

Elmosolyodott, majd újra közelebb hajolt, és érzékien megcsókolt.

***

Reggel arra keltem, hogy valami erős fény majdnemhogy áthasítja a szemhéjam. Hunyorogva próbáltam ez ellen védekezni, több kevesebb sikerrel, mert a fény ismét a szemembe hatolt.

Nyöszörögtem egy sort, majd megpróbáltam a másik oldalamra fordulni, de valamibe beleütköztem. Lassacskán kinyitottam a szemem, és megpillantottam Justin kezét, ami a derekamat ölelte. Az ágy végéből hirtelen kuncogást hallottam, mire odakaptam a fejem. Nicol, Jasmine és Ryan állt ott.

- Ti mi a fenét csináltok? – dörzsöltem meg a szemem.
- Csináltunk rólatok egy fotósorozatot. Mindhárman. – vigyorgott Nicol.
- Versenyre. – tette hozzá Jasmine.
- Ti fogjátok kiválasztani, hogy ki csinálta a legjobb képeket. – folytatta Ryan.
- Úristen, ennyi információ korán reggel. – nyavalyogtam, és visszafeküdtem a párnára. Oldalra fordítottam a fejem, így Justin arca centikre volt az enyémtől. Eszembe jutottak az este történt események, ami mosolyt csalt az arcomra. Óvatosan levettem a kezét a derekamról, és felültem.
- Keltsd fel azt a kölyköt is. – vigyorgott Ryan.
- Hagy aludjon. Este szegény nem tudott. – néztem rá szerelmemre, aki édesen szuszogott. Ettől ismét elmosolyodtam.
- És mivel ütötte el az időt? Remélem volt huncutkodás. – húzogatta a szemöldökét Ryan, mire mindannyian elvigyorodtak. Nem válaszoltam. Nem kötelező nekik tudni, hogy mit csináltunk este.
- Húúúúú…. – mondták egyszerre, mire csak megforgattam a szemem.
- Oké, akkor mondom úgy, hogy tabutéma. – nyomatékosítottam.
- Óóóóó… - mondták ismét egyszerre, és mindhárman legörbítették a szájukat.
- Majd kihúzom belőle. – vigyorgott Nicol.
- Na, keltsd fel Justint. – sürgetett Jasmine.

Justin felé fordultam, és lehajoltam az ajkaihoz. Nyomtam rájuk egy hosszú puszit, majd elhajoltam.

- Kelj fel, Hercegem. – suttogtam, és végigsimítottam az arcán.
- Hmm… - motyogta, majd elmosolyodott. Mozgolódott egy kicsit, és keze hirtelen alkaromra tévedt. Végigsimított rajta, így elérve kézfejemhez, majd ráfogott. Aztán nagy nehezen kinyitotta a szemét.
- Jó reggelt. – mosolyogtam rá.
- Az éjszaka közepén? – mosolygott vissza.
- Nem. – nevettem. – Már tényleg reggel van. – haraptam ajkamba. Kicsit fentebb emelte az állát. Vettem a lapot. Ismét lehajoltam, és megcsókoltam. Hallottam, hogy megint kattog a fényképező. Mosolyogva elhajoltam, és a többiekre néztem. Nicol volt a tettes.
- Olyan annyira nagyon édesek vagytok. – nézett ránk olvadozva.
- Tudjuk. – vigyorgott Justin, mire csak megforgattam a szemem.
- Na, most hogy mindenki felkelt, menjünk reggelizni, utána felöltözünk, aztán Audry meg Justin eldönti, hogy ki az év fotósa. – vigyorgott Ryan.

Így is történt minden. Pattie már meleg reggelivel várt minket. Fél óra alatt betoltuk, aztán felöltöztünk. Én egy egyszerű csőnadrágot, egy fekete csőtopot, és egy fehér felsőt választottam, aminek az egyik válla lecsúszott a vállamról. Egy fehér zoknit is felvettem, valamint oldalt feltűztem a most különösen hullámos hajam. Pici tus, szempillaspirál, és kész voltam. Éppen akkor léptem ki a fürdőből, mikor Justin a szobájából. Azaz, a szobánkból…

Mindketten elmosolyodtunk, és pont a lépcsőnél találkoztunk.

- Csodálatos vagy. – karolta át a derekam.
- Te pedig nagyon dögös. – fontam át egyik kezemmel a nyakát, mert a másikba a pizsim volt. Egy szürke nadrág volt rajta, és egy fehér póló. Az illata pedig most különösen kábító volt.
- Ó, itt is vagytok. – lépett mellénk Jasmine. – Gyertek kiválasztani az „Év fotósa” díj nyertesét. – mutatta nevetve a nyuszifület.
- Rohanunk. – nevetett Justin, majd a tenyerembe csúsztatta a kezét, és ráfogott. Gyorsan ledobtam a földre a pizsim, mert visszafele jövet majd úgyis a helyére viszem. A nappaliba mentünk, ahol Nicol és Ryan éppen csókolózott.
- Bocs, nem akarunk zavarni. – vigyorgott szerelmem, mire szétrebbentek.
- Megbocsátok. – vont vállat Ryan nevetve, majd a kanapéra bökött. Leültünk mindhárman, majd Jasmine felvette a fényképezőt, és a kezembe adta.
- Az első öt képet Nicol készítette, a második ötöt én, a harmadik ötöt Ryan. – tette hozzá magyarázatul.

Úgy tartottam a fényképezőt, hogy mindketten lássuk. Végignéztük mind a 15 képet. Totál ciki volt így visszanézni magam alvás közbe, ami meg is látszott rajtam, mert nem egyszer elpirultam. Ilyenkor Justin eleresztett egy „olyan cuki”-t, és megsimogatta az arcom. Nem éppen segített ezzel, csak még pirosabb lettem.

Aztán mindketten eldöntöttük, hogy kinek a képei tetszenek a legjobban, és szerencsére mindketten egyre gondoltunk.

- És a szerencsés nyertes nem más, miiiiiiiiint……. – húztam el a szót.
- JASMINE! – kiáltotta Justin vigyorogva.
- Ojjééé! – nevetett. – Mindig is tudtam, hogy fotós lakik bennem. – vigyorgott.
- De azért ti is tök jó képeket csináltatok. – néztem Nicolra és Ryanra, akik igazából egymással foglalkoztak, nem velünk.
- Köszi. – nevetett Nicol.
- Figyu, nem éneklünk egyet közösen? – vetette fel az ötletet Ryan.
- Nem. – vágta rá Nicol. – Rémes a hangom. – nevetet kínosan.
- Nem is. – ellenkeztem.
- Te aztán igazán tudhatnád, hogy de. – nézett rám vigyorogva.
- Mindenkinek van hangja. – mosolygott Justin.
- Mondja ezt egy szupersztár. Köszi. – nevetett.
- Nem. Komolyan mondom.
- Akkor én vagyok a kivétel. – rántott vállat mosolyogva.
- Nem baj. Én akarok énekelni. – mondta Ryan.
- Én is. – mosolygott Jasmine.
- Felőlem oké. – vontam vállat.
- Hozom a gitárt. – nevetett Justin, majd elszaladt…valamerre. Pár perc múlva egy barna gitárral tért vissza. – Na mi legyen? – nézett ránk.
- One Lss Lonely Girl. Légysziiiii. – pislogtam nagyokat.
- Nekem tökéletes. – mosolygott rám.
- Csak Audry kedvéért. – nevetett Ryan.
- Na, menjen. – vigyorgott Jasmine.

Justin elkezdte játszani a dallamot, majd becsatlakoztunk a megfelelő időben. Totál hangosan énekeltünk, de szerencsére a gitár jól hallatszott.

A szám alatt Justin végig engem nézett. Egy darabig farkasszemet néztem vele, majd lesütöttem a tekintetem. Borzasztó, hogy mennyire meg tud bűvölni a puszta tekintetével. Aztán eljátszottuk még ezt párszor, majd vége lett a számnak.

- Won’t stop. – ajánlottam a következőt.
- Annak nem tudom a szövegét. – húzta el a száját Ryan.
- Never let you go? – vigyorogtam.
- Juj, de régen énekeltem már azt. – döntötte Justin oldalra a fejét.
- Na, hagy halljunk csak egy duót. – mosolygott Jasmine.
- Kizárt. – dermedtem meg hirtelen.
- Naaa, légysziii. – bökött meg.
- Teljességgel lehetetlen. – szögeztem le.

Ekkor meghallottam a dal ritmusát, mire Justinra kaptam a tekintetem. Elkezdte játszani.

They say that hate has been sent, so let lose the talk of love… - énekelte, majd szemével intett.

Before they outlaw the kiss, baby, give me one last hug. – folytattam.

There’s a dream that I’ve been chasing, want so badly for it to be reality… - énekeltük együtt. - …and when you hold my hand then I understand that it’s meant to be.

Cause baby when you’re with me. – ezt egyedül.

It’s like an angel came by and took me to heaven. – ketten.

Like you took me to heaven, girl. – ezt Justin énekelte, miközben rám mosolygott.

Cause when I stare in your eyes it couldn’t be better. – ketten.

I don’t want you to go, oh no. – ezt Justin.

So…. – ezt én.

Let he music blast, we’re gon’ do our dance… - ezt ő.

…bring the doubters on, they don’t matter at all. – én.

Cause this life’s too long…- ő.

…and this love’s too strong. – én.

So, baby, know for sure that I’ll never let you go. – fejeztük be ketten.

Csak bámultuk egymást, és mosolyogtunk. Csodálatos pillanat volt. Mintha megszűnt volna minden körülöttünk.

Letette a gitárt, majd közelebb csúszott, és széttárta a karjait. Mosolyogva bújtam karjai közé, és nyakába fúrtam az arcom.

A többiek pedig tapsolni kezdtek, mire csak elnevettem magam.

Justin elhajolt, de csak annyira, hogy ajkait enyémekre tapassza.

Egyébként is rövid csókunkat Justin telefonjának csörgése szakította félbe. Justin kelletlenül elhajolt, és kivette a zsebéből a mobilt. Megnyomott valami gombot, és lerakta a combjára a telefont. Ezek szerint a kihangosítót.

- Csá, Scoo. – szólt bele.
- Szevasz, kölyök. Csak emlékeztetni akarlak, hogy holnaptól beindul a szekér. 9-re megyünk az Ellenbe. 6-ra ott vagyunk érted.
- Úgy érted, reggel? – vágott Justin fájdalmas arcot.
- Úgy. Sajnálom, hogy így kezdődik, de csak túléled valahogy. – nevetett.
- Persze. Viszem az életmentőmet. – pillái alól lesett rám, és egy huncut mosoly ült arcán.
- Audryt? – tippelgetett.
- Bele a közepébe, Scoo. – nevettem.
- Hangosítón van? – lepődött meg.
- Nem, csak extra hallásom van. – forgattam meg a szemem, mire mindenki elnevette magát.
- Ha már úgy is hallasz, akkor megemlíteném, hogy úgy készülj és öltözz, hogy minél többet fedj magadból.
- Rendben. – bólintottam.
- Azért ne húzz fekete sísapit a fejedre. – viccelődött.
- Ne aggódj, nem volt szándékomban. – nevettem.
- Na, jól van. Lerakom, mert dolgom van. Holnap reggel 6. – emlékeztetett.
- Meglesz. – válaszolt Justin.
- További jó szórakozást. – mondta sejtelmesen.
- Duplán meglesz. – kacsintott rám Justin.
- Kölyök… - morogta, és sejtésem szerint megforgatta a szemét.
- Neked is szia. – vigyorgott Justin, majd megszakította a beszélgetést.
- Vissza fogtok ide jönni? – kérdezte Ryan.
- Nem. New Yorkban maradunk, mert ott lesznek most a rendezvények. Szóval most ismét hotelba fogunk lakni. Ti majd anyával jösztök utánunk. – mondta Nicolnak és Ryannek. – Jasminetól pedig könnyes búcsút kell vennünk. – húzta el a száját Justin.
- Eddig tartott. – mosolygott Jasmine.
- Na. Mivel ez az utolsó nap. Csináljunk valamit. – vigyorgott Ryan.

A nap maradék részében jól elszórakoztunk. Sok emlékezetes marhaságot csináltunk. És segítettünk Jasmine-nak pakolni.

  Este elég korán lefeküdtünk, hogy tudjuk kialudni magunkat. Jasmine-ért délután 5 órakor parkolt le a ház előtt a taxi. Bevallom, nem örültem, hogy elmegy. Szerintem egész jófej csaj. Bár nem töltöttünk együtt valami hű de sok időt, mégis a barátomként tekintettem rá. Mielőtt elment volna még telefonszámot cseréltünk, majd elbúcsúztunk tőle. Jó lett volna, ha marad. De csak ennyi időre jött. Amíg Justin kimenőn van. Így muszáj volt mennie. De megígértük, hogy feltétlenül hívjuk majd egymást.

Aztán megfürödtünk, és Justinnal le is feküdtünk. Ettől függetlenül elég komásan keltem fel. Sorozatba jöttek az ásítások, és alig tudtam elnyomni őket. Hát igen, nem vagyok hozzászokva a hajnali keléshez.

A reggeli – ez esetben hajnali – teendőim elvégzése után visszamentem a szobámba. Arra számítottam, hogy Justin majd nagyban fogja pakolgatni a bőröndöket, de bent sem volt. Gondolom lement a konyhába. Így hát elraktam a pizsimet, a fogkefémet és minden egyebet, majd véglegesen becipzáraztam a bőröndöm. Tegnap már bepakoltunk, így szerencsére ezzel most nem kellett foglalkozni.

Úgy döntöttem, megkeresem Justint. De alighogy eljutottam az ajtóig, egy hang megállított.

- Kész is vagy? – kérdezte, mire megfordultam. Egy ajtóban állt. Hogy kerül ide egy ajtó?
- Öhm…aha. – dadogtam. – Te mit csinálsz? – fordultam felé teljesen, és kérdőn felvontam a szemöldököm.
- Felöltöztem. – mosolygott.

Ekkor kezdett leesni a dolog, bár nem voltam benne biztos, hogy tényleg az-e, amire gondolok.

- Az egy…gardrób? – kérdeztem kétkedve, és igazából csak egy tipp volt.
- Igen. – mosolygott még mindig.
- Mióta van neked gardróbod? – zavarodban hirtelen össze. Esküszöm, eddig észre sem vettem, hogy ott van egy ajtó. Tudom, röhejes, de annyira beleolvadt a falba, hogy fel sem figyeltem rá.
- Mióta megépült? – nevetett. Ere csak megforgattam a szemem, majd felé indultam. Mivel az egész ajtót elfoglalta, így megálltam előtte, lábujjhegyre álltam, és a válla felett pásztáztam fel a környéket. – Innen nem igazán látod. – nézett rám, mivel így pont egy síkban volt a szemünk.
- Bemehetek? – haraptam ajkamba, de szemem nem vettem le a szobáról. Mivel úgy nézett innen ki, mint egy szoba. Egyre jobban kezdett izgatni a dolog. Itt volt a szemem előtt a gardróbja, én meg nem vettem észre? De gáz…
- Belépővel beengedlek. – mosolyodott el azzal a rosszfiús mosolyával. Leeresztettem magam a talpamra, és felhúzott szemöldökkel néztem rá.

Aztán hirtelen leesett. És ezzel együtt jött egy tervem is.

Elmosolyodtam, és nagyon lassan közeledni kezdtem. Egyik kezemmel hajába túrtam, és lehúztam magamhoz, másik kezemet nyakára simítottam. Gondoltam, játszok vele egy kicsit, így mikor ajkaihoz értem, megálltam. Vártam, hogy vajon mit fog tenni, de azt kivéve, hogy gyorsabban vette a levegőt, semmit. Tehát nem kapta be a horgot. Na, sebaj. Van B tervem.

Közelebb léptem hozzá, így már alig volt köztünk pár milliméter. Ekkor már nekem is kezdett gyorsulni a szívverésem. Ajkaimat lassan az övéire helyeztem, és semmit nem csináltam, csak rajtuk tartottam.

Nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne csókoljam meg, egy idő után szinte már lehetetlennek tűnt, de egy bíztatott; neki is nehezére esik.

Több másodpercig állhattunk így, mikor hirtelen kifújta a benntartott levegőjét, és ajkai mozogni kezdtek. Győztesen elmosolyodtam, és visszacsókoltam. Kezei derekamra csúsztak, és magához szorított. Pár pillanatig hagytam csak élvezni a dolgot, majd szó nélkül elváltam. Értetlenül nézett rám, mire csak felkuncogtam, és gyorsan beosontam mellette a gardróbba. Amint beléptem a szoba egy kb. 1 méter széles és 2 méter hosszú folyosóval kezdődött. Már itt érezni lehetett azt az illatot, ami teljesen el tud csábítani. Justin illatát. Hátrapillantottam, hogy vajon mit csinál. Éppen akkor fordult meg. Mutatóujja és középsőujja az ajkán pihent, és a fejét csóválta. Aztán felpillantott, és mikor meglátott, kajánul elvigyorodott.

Gyorsan előrefordultam, és megtettem a maradék utat. Aztán olyan látvány fogadott, mint még soha.

Egy legalább akkora helyiség volt, mint a szobája. Krémszínű padlószőnyeg volt, a fal pedig alul egy részen barna, felül ugyanolyan krémszín, és a két szín között egy díszítősor volt. Középen egy odaillő kanapé, és egy dohányzóasztal volt. A bal oldali falnál lévő bútoron csak Suprák voltak. Színenként voltak beállítva. Nagyon jól néztek ki. A szemben lévő falnál nem tudom mi volt, és a jobb oldalinál sem, mert azok zárt szekrények voltak. De gondolom nadrágok és pólók.

- Jól megszívattál. – fonta át hátulról a derekam két kar.
- Miért nem mondtad eddig, hogy ez itt van? – dorgáltam, majd megfordultam karjai között.
- Nincs benne semmi extra. – vont vállat.
- Semmi extra? – csilingeltem szoprán hangon. – Nincs abba semmi extra, hogy egy szobaméretű gardróbod van? Tudod mióta álmodozok egy ilyenről? – néztem rá elképedve, majd tekintetem a szobára vezettem.
- Szeretnél egy ilyet? – mosolygott.
- Ó, dehogy. – forgattam meg a szemem.

Nem válaszolt. Elnéztem róla, hátha történik valami, de nem. Csak mosolygott. De olyan furán. Azzal a…hogy is mondjam…azzal a mosollyal, ami arról árulkodott, mintha készülne valamire. Nem tudom miért láttam ezt rajta.

- Menjünk. Nemsokára itt lesznek Scooék. – fogott kézen, és kifelé kezdett húzni. Meg akartam állítani. Szerettem volna még itt maradni. Egy kicsit úgy tenni, mintha a sajátom lenne ez az egész. Kicsit beleélni magam. De nem állítottam meg. Ha menni kell, menni kell.

Bezárta az ajtót, majd a bőröndök felé húzott. Öt bőrönddel voltunk. Nekem egy kicsi és egy nagy, és neki két kicsi és egy nagy. Ennyit arról, hogy a nőknek milyen sok holmira van szükségük…