|| Huszadik fejezet ||

Sziasztok! :)

Meg hoztam az új részt, sajnálom, hogy kicsit "kevés" lett, de most ennyire van időm. :)
Ps; hogy tetszik az új kinézet? ;)

Jó olvasást! :)

Szó nélkül hagyott, majd az oldalára fordult, velem szembe. A sötétben alig láttam, mikor hajolt közelebb, már csak annyit éreztem, hogy ajkai az enyémen vannak. Sikerült összehoznia egy olyan szenvedélyes csókot, amitől kis híján elolvadtam. De sajnos mint mindennek, ennek is vége lett. 

- Álmodj velem! – suttogta, és derekamnál fogva magához húzott.

Mosolyogva hozzábújtam, és nyakába temettem az arcom. 

És mint már egyszer régen, most is egymás karjai közt aludtunk el…

Valaki folytonosan, kitartóan simogatta az arcom. Nem akartam kinyitni a szemem. Olyan jó volt aludni. És most meg akarnak zavarni. 

- Édesem, ébredj. – mondta egy lágy hang.

Tiltakozásom jeléül csak nyöszörögtem egyet, és a másik oldalamra fordultam. Azaz csak fordultam volna, mivel az a valaki megállított. Gondoltam, kezd kicsit türelmetlen lenni, hiszen ki tudja mióta kelteget, így megpróbáltam életre kelteni magam, és kinyitottam a szemem.

- Mi történik? – nyöszörögtem, és megdörzsöltem a szemem. 

- Háromszor csörgött a telefonod. – tűrt ki egy tincset a szememből, és a fülem mögé simította. 

- Ki hívott? – néztem rá hunyorogva, és megpróbáltam a fejem tetején lévő szénakazalból valami értelmes hajzatot kihozni. 

- Tessék. – adta a kezembe az iPhone-omat. Arcán fájdalomráncok jelentek meg. Nem tudtam mire vélni.

Elvettem tőle, majd kioldottam a billentyűzárat. Az első pillantásom az órán akadt meg, ami 8:34-et mutatott. Aztán megnéztem a hívásaimat. Három hívásom volt Tylertől. 

- Tyler hívott? – bámultam a képernyőt. 

- Hívd vissza. Kimegyek. – sóhajtott fel, és ajkát harapdálva felállt. 

- Justin… - szóltam utána, mielőtt kiment volna az ajtón.

- Hm? – fordult vissza. Annyira látszott rajta, hogy bántja a dolog. Bár azt nem értettem, miért. Fejemmel intettem, hogy jöjjön ide, mire levette kezét a kilincsről, és visszasétált. 

- Mi baj van? – néztem rá aggodalmasan, és megpaskoltam mellettem az ágyat. 

- Nincs semmi. – mosolygott, de most nem igazán sikerült tettetnie. Máskor jobban csinálja. 

- Megölelsz? – néztem rá félénken. 

- Persze. – mondta kedvesen, és ezúttal sikerült igazán elmosolyodnia. Leült az ágy szélére, majd bentebb mászott. Ekkor vettem észre, hogy már fel is volt öltözve.

- Egy pillanat. – tartottam elé a mutató ujjam, és az éjjeliszekrényhez csúsztam. Kivettem a vázából a rózsát, ami még mindig élettel teli volt annak ellenére, hogy nem volt vízben. Szerencsére nem volt rajta egy tövis sem, így nyugodtan szoríthattam magamhoz. Visszafordultam Justinhoz, aki mosolyogva nézett.

Kitakaróztam, és feltérdeltem. Egyik lábamat átvetettem Justinon, felé térdeltem, majd ráültem összezárt lábára, pontosabban a combjára. Kezét derekamra simította, és átölelt. Átkaroltam nyakát, és hajába túrtam. Arcomat nyakába fúrtam, így elképesztő illata még erősebben kábított. Kezemből kivette a rózsát, pár pillanattal később pedig már csak annyit éreztem, hogy valami rám hullik. Elhajoltam, és felnéztem. Addigra már csak az utolsó rózsaszirmok hullottak, a nagyja már az ágyon volt. Mosolyogva néztem körbe az ágyon. A piros rózsaszirmok különösen jól mutattak a vajszínű ágyneműn. Olyan…romantikus volt. Visszanéztem Justinra, aki szintén a szirmokat nézte, majd rám pillantott.

- Szeretlek. – motyogtam ajkaiba, és egy hosszú puszit adtam rájuk. Mindkét kezét combomra simította, és óvatosan belemarkolt. 

- Én még jobban. – simított végig arcomon. Épp tiltakozni akartam, amikor megszólalt a mobilom. Justin csak lehunyta a szemét, és hátrahajtotta a támlának a fejét. 

- Várj. – állított meg, mielőtt lenyomtam volta a gombot. – Kimegyek. – próbált kimászni alólam. 

- Ne. – állítottam meg ezúttal én, és ijedten néztem rá. – Maradj velem. – suttogtam, és nagyot nyeltem. 

- Nem bánod? – húzódott mosolyra a szája. 

- Butaság. Hogy bánnám? – dorgáltam, és mély levegőt vettem, majd megszakítva a telefonom csörgését, felvettem. – Igen? 

- Szia, Audry. Tyler vagyok. – köszönt bele. 

- Szia, Tyler. – mosolyogtam. – Mizujs? 

- Ó, képzeld. North Carolinában vagyok. – örvendezett. Hirtelen megállt bennem az ütő. North Carolinában? Most ez komoly?

- Öö…az…szuper. – nyögtem ki végül, és megpróbáltam némi örömöt kiadni magamból. North Carolina egy köpésre van Georgia-tól… 

- Te vagy az első, akit hívtam, mióta itt vagyok.

- Köszi, hogy gondoltál rám. 

- És te hol vagy jelenleg? A világ végén? – nevetett. Hát ha te tudnád, öcsi, hogy hol vagyok… 

- Öhm…nos… - dadogtam, és próbáltam húzni az időt. Justin kérdőn nézett rám. Amint belenéztem szemébe, teljesen elvesztem. – Atlantában. – jött ki belőlem. – Ó, a franc. – szorítottam össze a szám. 

- Komolyan Atlantában vagy? – hirtelen örömmel teli lett a hangja. – Ez komoly? – majdnem sikított. 

- Igen. – bólintottam, és jó mélyen átkoztam magam. 

- Összefuthatnánk. – mondta, és elképzeltem, ahogy vigyorog. 

- Persze… - mosolyogtam, de nem tudom miért…úgyse látja… 

- Elmegyek Atlantába, rendben? – ajánlotta fel. Na pont ezért átkoztam magam… 

- Figyu, Tyler, az a helyzet, hogy… - kezdtem bele, majd félve Justinra néztem. – Justinnál...vagyok. – vallottam be.

- Nem akadály. – vette könnyen. Te jó ég, nem akadály? Hát igen, tényleg nem lehet akadály egy állammal arrébb utazni, hogyha arról van szó, hogy láthatod azt a személyt, akibe szerelmes vagy. Vagy inkább csak tetszik. Maradjunk ennél. Én is megtettem volna Justinért, ez teljesen természetes, de Tyler nyugodtan maradhatna Carolinában… - Mondasz címet? – faggatózott. Kedves…még meg sem kérdezi, hogy szívesen látom-e…

- Nem tudom, hogy kiadhatom-e Justin lakhelyét. – próbálkoztam kihúzni magam ebből az egészből, de ez legalább értelmes kifogás volt. Sőt. Még igaz is. Tényleg nem tudtam, így segítségül Justinra néztem.

- Van a közelben egy park. Majd ott találkoztok. – suttogta. 

- Figyelj, és mi lenne, ha a közeli parkban találkoznánk? – mondtam a telefonba. 

- Nekem tökéletes. Csak lássalak. – hangja izgatott volt. Igen, Tyler, én is szeretnélek látni, csak az az egy bibi van, hogy te és én más szempontból akarjuk látni egymást… 

- Cross Field Road. – suttogta Justin. 

- Cross Field Road. – továbbítottam. 

- Meglesz. De sajnálom, most le kell tennem. Holnap 3 óra? 

- Jó lesz. – bólintottam. Nekem minden jó lesz, csak legyünk már túl rajta. 

- Rendben. Majd látjuk egymást. Szia, Audry! – köszönt el izgatottan, mire én is dörmögtem egy sziát. Azonnal kinyomtam, és magam mellé hajítottam a telefont. Arcomat tenyerembe rejtettem, és felsóhajtottam. - Elkísérsz? – beszéltem tenyerembe. 

- Ez a kettőtök találkozója lesz.

- Justin, eddig mindig rajtunk lógtál, most akarsz pont cserben hagyni? – néztem fel rá. 

- Mit szólna hozzá a gyerek, ha megjelennék a randevútokon? – forgatta meg a szemét. 

- Hülye vagy. – csaptam mellkasára. – Randevú…egy francot… - néztem fel a mennyezetre. – Gyere velem. – nyöszörögtem. 

- Én szívesen mennék, de… 

- Köszönöm. – vágtam közbe, és hálásan néztem rá, majd átöleltem. Ennek úgysem tud ellenállni, tudom. És jól tudtam. Felsóhajtott, és visszaölelt, ebből tudtam, hogy megadta magát. Hajamba puszilt, én pedig nyomtam egy nagy cuppanóst az arcára. 

- Elmondod, hogy együtt vagyunk? 

- Persze. – bólintottam.

* Másnap, 2:28 pm *

Még egyszer ellenőriztem az öltözékem Justin egész alakos tükrében. Nem értettem, hogy nem vettem észre, mikor mögém lopózott, és hátulról átölelt.

- Gyönyörű vagy. – suttogta, és a tükörképem tekintetét tartotta fogva. Egy ideig farkasszemet néztünk, majd megfordultam karjai közt, átkaroltam a nyakát, és lágyan megcsókoltam. Egyik kezét derekamról felvezette arcomra, és hüvelykujjával járomcsontom simogatta.

- Nem értem, hogy lehet gyönyörűnek lenni egy sima csőnadrágban, és egy garbóban. – forgattam meg a szemem mosolyogva, mikor elvált. 

- Te még a legszakadtabb ruhában is gyönyörű vagy. – nézett a szemembe, és homlokát az enyémnek döntötte. Annyira komolyan mondta, hogy egy pillanatra még el is hittem. 

- Mondja ezt egy olyan valaki, aki mindenben tökéletes. Bármiről is legyen szó. – bókoltam vissza, ám az ő állításával ellentétben ez igaz is volt. 

- Ugyan már. – forgatta meg a szemét. – Én tökéletes… 

- Csak azt ne mondd, hogy nem így gondolod. – nevettem, és egy apró puszit nyomtam felső ajkára. 

- Korántsem. – rázta meg a fejét. 

- Indulnunk kéne. – engedtem el, és kezemet tenyerébe csúsztattam. Lementünk a földszintre, elköszöntünk Pattie-től és Jasmine-tól, aztán indultunk is. 

- Nem kéne elengednünk egymást? – kérdeztem útközben összekulcsolt kezünkre utalva.

- Nem. – ölelt át egy pillanatra, majd mosolyogva elengedett, és mentünk tovább. 

Bő 10 perc után oda is értünk, és kiszemeltünk egy üres padot, ami eléggé elszigetelt volt mindentől. Aztán vártunk még ismét 10 percet, amikor megpillantottam Tylert. 

- Ott van. – mondtam Justinnak. – Tyler! – kiáltottam, mire felénk nézett, én pedig integettem neki egyet. Hirtelen elvigyorodott, és felénk közeledett. Tekintetét le se vette rólam, de mikor észrevette Justint vigyora azonnal csillapult, és lassítani kezdett. 

- Sziasztok. – köszönt mosolyogva, de a „sztok”-ot kissé furán hangsúlyozta. 

- Szia, Tyler. – mosolyogtam én is. Mellém lépett, és nyomott egy óriási puszit az arcomra, aztán megölelt. 

- Szia. – mosolygott Justin, mikor elengedett. 

- Helló. – bólintott. Justin a kezét nyújtotta.

Ezt szerettem Justinban. Hiába utálja – mert tudom, hogy utálja Tylert…na jó, lehet csak nagyon nem kedveli – akkor is normálisan viselkedik vele az én kedvemért. Amire Tyler képtelen, és ez most is meglátszott, mivel nem rázott kezet Justinnal. És ezzel meg kell hogy mondjam, nagyon megbántott. Végig Justin arcát néztem, és vártam, mi lesz a reakciója. De semmi. Az arcán semmi. Csak a szemében. Totálisan látszott, hogy a pokol legalsó bugyrába kívánja Tylert. És ebben most egyetértettem. Azért ez elég nagy bunkóság volt Tylertől…

- Örülök, hogy látlak, kicsi Audry. – simogatta meg az arcom. Hjaj, istenem…miért büntetsz engem? Most ezt komolyan el kellesz viselnem? 

- Tyler… - lépett közbe Justin, és levette a kezét az arcomról. 

- Mi a baj, haver? – fordult felé. 

- Csak hagyd Drint, oké? – mondta Justin, majd leült a padra. 

- Nem jössz sétálni? – nézett rám Tyler, figyelmen kívül hagyva szerelmem. 

- Inkább maradjunk. – ültem le Justin mellé a padra. Egy kis ideig még állt egyhelyben, majd ő is leült mellém.

- És hogyhogy ketten jöttetek? Tudtommal csak kettőnkre volt megbeszélve. – nézett rám, de azonnal áttért Justinra, és szúrósan szemezgetett vele. 

- Én kértem, hogy jöjjön velem. – mondtam, és ismét úgy éreztem magam, mint még egyszer otthon, amikor eljött hozzánk Tyler. Amikor olyan zsákutca félébe kerültem. Most is mondhatnám, hogy abban vagyok, de nem. Egyáltalán nem vagyok zsákutcában. Hiszen nem kell választanom. És igazából ha akkor kellett volna választanom, akkor is tudtam volna, hogy kit fogok választani. 

- Hogy vagy mostanság? – kérdezte, figyelmen kívül hagyva ezennel engem. 

- Jól, köszönöm. Bár pár nappal ezelőtt volt egy kis betegségem, de csupáncsak két nap volt az egész. És neked hogy megy?

- Én szuperül vagyok, köszönöm. – mosolygott. – Most már véglegesen is North Carolinában lakunk, szóval azt leszámítva vagyok csak szuperül. 

- Miért? – néztem rá kérdőn. 

- Tudod, elég nehéz új környezetbe beilleszkedni. Új közösség, új emberek, minden teljesen új. 

- Ó, értem. – bólogattam. – Nicollal mi újság, nem tudod? Pár napja beszéltünk utoljára. – húztam el a szám.

- Mikor elmentél szegény kicsit magába fordult, de mostanra már jól van. Gondolom mesélte, hogy bepasizott. – vigyorodott el, mire nekem leesett az állam. 

- Nicolnak pasija van? – ámuldoztam. – Na neeee! Nekem ezt miért nem mondta? – ujjammal felnyomtam az állam, jelképesen bezárva a szám. 

- Vagyis…inkább csak ismerkedőben vannak. – javított, mire én megkönnyebbültem. Akkor szerencsére még időben vagyok, hogy felhívjam, és érdeklődjek egy kicsit. 

- A kettő nem ugyanaz. – nevettem. 

- Nagyon hiányoztál, Aud. – nyúlt ismét arcom felé, de Justin közbekrákogott. Mit sem törődve vele, megsimogatta az arcom. 

- Tyler! – állt fel Justin, és lerántotta a kezét rólam. – Már figyelmeztettelek. Nem foglak még egyszer. – fenyegetőzött.

- Hé, Justin! – pattantam fel, és elé álltam. – Nyugi. – néztem szemébe, ami dühtől izzott. 

- De… 

- Semmi baj. – vágtam közbe. Mélyen szemébe néztem, így próbáltam lenyugtatni, ami némiképp sikerült is.

Igazából valahol megértem mindkettőjüket, hiszen Tyler csak barátként meg akart simogatni, Justin viszont a fiúbarátom, ezért megvédett. Viszont ebben az egész sztoriban az az egy bökkenő van, hogy Tyler nem barátként tekint rám. Tehát kijelenthetem, hogy Justinnak van igaza.

- Mi bajod van, haver? – állt fel Tyler. 

- Fiúk, most fejezzétek be, mielőtt elkezdenétek. – fordultam oldalasan, így mindkettejüket láttam. 

- Félsz, hogy a végén a csajom lesz a legjobb barátod? – hangsúlyozta gúnyosan a „legjobb” szót. Erre a mondatára csak lehajtottam a fejem. Igen, ő úgy gondolja, hogy Justin a legjobb barátom. Justin halkan nevetgélt mellőlem. 

- Mi olyan vicces? – köpte Tyler.

- Nem vagy tisztába a dolgok állásával. – mosolygott Justin. – Kicsim, beavatnád Tylert? – karolta át Justin a derekam. 

Félve felnéztem Tylerre, aki csak megdöbbenve állt előttünk.

- Azt hiszem már nem is kell magyarázni. – suttogtam. 

- Ti…e…együtt… 

- Igen. – bólintottam. Arca megmerevedett. 

- Azt hiszem felesleges volt idejönnöm. – motyogta. 

- Őszintén, Tyler, mit képzeltél? – tártam szét karom, majd combomhoz csaptam. – Már L.A.-ben megmondtam, hogy mindig is csupáncsak barátként fogok tekinteni rád.

Egyszerre elfogott a bűntudat, hogy így elbántam vele, másfelől viszont úgy gondoltam, igenis megérdemli. Egyszer már elmondtam neki, hogy mit érzek, és nem értem miért nem akarja elfogadni. És egyben nagyon hálás voltam Justinnak, hogy itt volt, mert ha ez most nem történik meg, akkor valószínűleg el sem mondom Tylernek, hogy együtt vagyunk, amiből csak az lett volna, hogy tovább hitegeti magát.

- Azt is megmondtad, hogy nem érzel iránta semmit. – bökött állával Justin felé. 

- Hazudtam. – vágtam rá, és már alig bírtam türtőztetni magam, hogy normális hangnemben beszéljek. – Hazudtam, Tyler, mi mást tehettem volna? Akkor még nem voltam szerelmes, csak többet éreztem Justin iránt, mint barát. És aztán megtörtént. Nem tudom irányítani, hogy kibe szeretek bele, és kibe nem, Tyler. – a végén elcsuklott a hangom, és szúrni kezdett a szemem. 

- Ne sírj, picim. – suttogta Justin a fülembe, és a hátamat simogatta, ami valamelyest segített lenyugodni.

- Rendben. – bólintott. – Legyen így. Legyél boldog vele. De majd ha pár hónap múlva kidob, mert a karriere miatt le kell cserélnie, akkor emlékezz rám. Emlékezz arra, hogy volt valaki, aki nem volt híres, se tehetséges, de normális szerelmet tudott volna adni neked. – suttogta, megvetően a szemembe nézve. Majd hátrált pár lépést, megfordult, és gyors léptekkel elment anélkül, hogy visszapillantott volna.

Én pedig csak álltam ott, Justin karjai között, megmerevedve. És nem tudtam mit tenni, kigördült a szememből az első könnycsepp. 

- Menj utána. – suttogta Justin.

Nem figyeltem most rá. Nem tudtam figyelni, mert túlságosan sok érzelem kavargott bennem. Szinte már rosszul voltam, annyira émelyegtem. Le kellett ülnöm a padra. Justin is leült mellém, és arcomat fürkészte. 

Elment. És utál. Soha többet nem látom. És ez így lesz jó. Más lenne a véleményem, ha barátként tekintett volna rám. Akkor bánnám, hogy megbántottam, bánnám, hogy Justin is megbántotta, és bánnám, hogy amit érez irántam, az semmi több, csupán tömör gyűlölet. De nem bánom. Ez így jó. Mert én is ezt érzem. Utálom őt. Gyűlölöm.

Éreztem, ahogy több könny is kicsordul szememből, amit Justin letöröl.

- Tudom, hogy mérges vagy. És tudom, hogy miattam ment el. Én vagyok a hibás. És megértem, ha emiatt gyűlölsz. – suttogta, és lehajtotta a fejét.

Szavai tőrként hasítottak belém. Ő félreértett engem. Azt hitte azért sírok, mert bánom, hogy Tyler elment. És fájt Justin fájdalma. 

- Justin… - suttogtam, mire felnézett rám. Egy hirtelen mozdulattal átfontam nyakát, és beletemettem az arcom. Könnyeim ekkor kezdtek igazán záporozni. 

- Cssss…. Semmi baj. – simogatta a hátam. 

- Én…örülök, hogy…hogy elment, Justin. – próbáltam érthetően beszélni. – Utálom őt. Utálom. – motyogtam. 

Magához szorított, és próbált nyugtatni. 

Ebben a pillanatban csupáncsak egy kérdés kavargott a fejemben. És meg kellett tudnom rá a választ.

- El fogsz hagyni pár hónap után? – hajoltam el, és szemébe néztem. 

- Mondhatnám azt, hogy nem tudom, mert a karrieremtől függ. De nem mondhatom ezt. Azt kell mondanom, hogy nem. Nem foglak elhagyni, és ebben biztos vagyok. Mert közénk semmi sem állhat. A karrierem sem. Nem fogom hagyni, hogy a karrierem irányítsa az életem. Normális 17 éves akarok lenni, aki szerelmes. És megtaláltam azt, akivel el tudnám képzelni a jövőm. Nem fogom hagyni, hogy szétrombolja az álmaimat a karrierem.

Szavai olyan mértékben könnyítették meg a lelkem, hogy szinte éreztem, amint leesik az a bizonyos kő a vállamról. Úgy szorítottam magamhoz, mintha a legdrágább kincset tartanám a karjaim közt. És ez igaz is volt. Justin az én legdrágább kincsem.

- Szeretlek. – motyogtam nyakába. 

- Szeretlek. – suttogta ő is. Végigfutott rajtam a hideg. Most olyan más volt…több jelentése volt ennek a szónak.