|| Tizennegyedik fejezet ||

Sziasztok!

Bocsánat a sok késésért de nekem is beindult az iskola és hajtani kell, ezentúl vasárnaponként lesznek részek, lehetséges, hogy hamarabb is, de ennek kicsi az esélye! :)

És most jó olvasást! :)

Bólintott, majd nyelvét átpréselte ajkai közt, és végignyalta alsó ajkát, majd ráharapott. Valamin nagyon gondolkodott. 

Én pedig azon törtem az agyam, hogy vajon mi lett volna, ha…ha… de nem mertem még csak rágondolni sem arra a szóra. A szóra, hogy…megcsókol. Mi lett volna, ha megcsókol?


 ~ Audrina, már azonnal felejtsd el! – parancsoltam magamra. De egyszerűen nem tudtam megálljt parancsolni képzeletemnek, hogy vajon milyen érzés lenne...


    Eljött ez a nap is. Ma lesz Szenteste. El sem hiszem, hogy a karácsonyom New York-ban töltöm.

Igazából megoldódott a Justinnal történt „incidensünk”, de ha néha kicsit közelebb kerülünk egymáshoz, akkor ismét kissé furák vagyunk, de eddig még senkinek nem tűnt fel. Szerencsére.

Na de vissza a karácsonyhoz. Úgy volt, hogy Stradfordba megyünk, de végül New York-ban ragadtunk. Jó lett volna Stradfordban ünnepelni a karácsonyom így több év után, de New York-ban még egyszer sem ünnepeltem. Így annyira nem bánkódom.

- Baj van? – hallottam egy lágy hangot mellőlem.
- Nincs. – fordultam Justin felé, aki megtámasztotta magát az ablakpárkányon, akárcsak én.
- Várod már az estét? – mosolygott, majd 90°ot fordult, és háttal a párkánynak támaszkodott, majd közelebb csúszott, így majdnem szembe volt az arcommal.
- Igen. – bólintottam mosolyogva. – Már most olyan hangulat van. – szippantottam mélyet a levegőből, ám a várt „karácsony-illat” helyett Justin észveszejtő illata csapta meg az orrom. – Ó. – motyogtam, és mosolyogva lehajtottam a fejem.
- Mi az? – nyúlt állam alá, és visszahajtotta.
- Semmi. – ráztam a fejem, és kibámultam az ablakon, de a mosoly nem hervadt le az arcomról. – És te várod már? – tereltem a témát.
- Határozottan igen. – szemem sarkából láttam, hogy elvigyorodik, így rá néztem, mire ajkába harapott.
- Mire készülsz? – néztem rá gyanúsan.
- Én? Én semmire. – emelte fel mindkét kezét védekezésképpen. Vállat rántottam.
- Vettél Pattie-nek ajándékot? – érdeklődtem.
- Igazából abban bíztam, hogy te majd veszel. – nézett rám félénken. Elmosolyodtam, és ismét kibámultam az ablakon. Hajamba túrva kitűrtem egy szemembe lógó tincseket, majd kötött garbóm nyakába markoltam, és felhúztam az államig.
- Egy ilyen kis gömböcskét vettem neki, amit fel kell rázni, és esik a hó. Tudod. És belegravíroztattam a nevét. – mosolyogtam.
- Én mit vegyek neki? – sóhajtott szomorúan.
- Nehogy Szenteste napján indulj már ajándékot venni. – mosolyogtam még mindig. – Ketten adjuk.
- Köszönöm. – hirtelen elmosolyodott, és kezét végigcsúsztatva hasamon átkarolta a derekam.
- Remélem tetszeni fog neki.
- Biztos vagyok benne. – fejét az ablaknak döntötte.
- Fel kellesz csatolni a hajam. – túrtam ismét bele.
- De jó a körmöd! – kapta el a kezem, és a körmeimet tanulmányozta. Francia manikűr volt rajta. – Ki csinálta? – nézett fel rám értetlenül.
- Én. – mosolyogtam. – Egyszerű megcsinálni, és körömlakk sem sok kell hozzá. És nekem tetszik. Azért szeretem.
- Olyan, mintha valami profi csinálta volna. – tanulmányozta tovább.
- Nem tudtad, hogy én profi vagyok? – tettettem csodálkozást.
- Azt nem, de azt igen, hogy szerény nem vagy. – nevetett, és végigsimított arcomon.
- Na tessék. Mondja ezt a másik nagy szerénység. – flegmáztam, majd elmosolyodtam. – Egyébként dehogy vagyok profi. – forgattam meg a szemem.
- Azért tudnék pár dolgot mondani, amit eszméletlenül jól csinálsz. – nézett rám szenvtelenül mosolyogva.
- Ó, tényleg? Mint például? – húztam fel az egyik szemöldököm, és garbója gombjával kezdtem szórakozni. Imádtam, mikor garbó van rajta. Így még szexibb.
- Mondjuk… a csábítást. – harapott ajkába.
- Úgy gondolod? – incselkedtem, és közelebb hajoltam hozzá, mire meglepődötten mély levegőt vett. Olyan édes volt, ahol nagy, tágra nyílt szemeivel engem vizslatott. Elmosolyodtam.
- Öhm…úgy. – bólintott aprót. Aztán erőt vett magán, és ő hajolt közelebb. Ajkamba harapva próbáltam megállítani mosolyom terebélyesedését. Pillantásomat ajka mágnesként vonzotta. De sikerült leszakítanom tekintetem, és szemébe néztem. Csak még rosszabb lett….Ismét belegabalyodtam, és nem találtam a kiutat.
- Abban te is jó vagy. – csúszott ki a számon, de azon nyomban megbántam. Gyorsan lehajtottam a fejem, mielőtt meglátta volna, hogy pirulok. Most viszont hálát adtam, hogy nem csatoltam fel a hajam, így előreesett, és eltakarta az arcom. Örömöm viszont nem sokáig tartott, mert kitűrte szememből, és fülem mögé rakta.
- Úgy gondolod? – ismételt engem. Félénken felnéztem szemébe. Most erre komolyan válaszolnom kell? – Nos? – firtatta. Igen. Azt hiszem, válaszolnom kell.
- Úgy. – motyogtam, és ismét lehajtottam a fejem. Nem sokat értem vele, mert állam alá nyúlt, és felemelte. Elpirult arcom most még jobban pirult, és pirult. Úgy éreztem magam, mint a Szentestére sütött pulyka.
- Cukor ment a szemembe, vagy tényleg ilyen édes vagy? – suttogta, és hüvelykujjával arcomat simogatta.
- Cukor. – mosolyogtam.
- Nem. Nem hinném. – rázta a fejét mosolyogva.
Erre nem válaszoltam, egyszerűen csak megöleltem.

***

- Bontsuk máááár! – nyöszörgött Justin. Komolyan, mint egy óvodás, annyira várta már az ajándékbontást.
- Oké, bontsuk, csak fejezd be. – forgatta meg a szemét Pattie.

Rengeteg ajándék volt a fa alatt. Nem csoda, hiszen heten voltunk: Justin, Pattie, Scooter, Kenny, Ryan, Chaz és én. Mindegyik ajándékra rá volt írva, hogy kitől kinek, és Pattie volt a „csomagosztó”.

- Na kezdjük. – mondta izgatottan, és megfogta az első csomagot. – Ó! „Justin-tól Drin-nek. – mondta Pattie, majd a kezembe nyomta az óriási ajándéktáskát.
- Köszönöm. – néztem hálásan Justinra, mire csak elmosolyodott. Nem néztem bele, meglepetésként akartam majd kinyitni, a többiekkel együtt, mivel úgy beszéltük meg, hogy mindenki egyszerre bontogat.
- Scooter-től Pattie-nek. Ó, ez nekem. – vigyorgott. – Köszi, Scoo. – rakta le maga mellé a becsomagolt valamit.
- Fiadtól és „lányodtól”. – olvasta Pattie a következőt. Kíváncsi voltam a reakciójára. – Óóó, srácoook. – ámuldozott. – Szeretlek titeket. – adott puszit nekem, majd Justinnak. – Köszönöm. – nézett ránk hálásan, majd félretette a kis dobozkát, a Scooteré mellé.
- Justin-tól Ryan-nek. – olvasta Pattie, aztán felvette a következőt. – Justin-tól Chaz-nek. – nyomta mindkettőjük kezébe az ajándékokat.
- Scooter-től Kenny-nek. – mondta Pattie. - Köszi, Scoo. – vette el Pattie-től az ajéndékot.
- Drin-től Justin-nak. – olvasta Pattie mosolyogva.

Szépen lassan mindenki megkapta a csomagját, és végre kibontottuk az ajándékokat. Nem a Justinéval kezdtem. Először A Scooterét néztem meg. Tőle egy napszemüveget kaptam.

- Te jó ég! – nevettem. – Kösz, Scoo! – kiáltottam neki, mire elvigyorodott. Mostantól ezt fogom hordani, így nem kell Justinnak kölcsönadni…
Kennytől ismét egy vicces darabot kaptam, ugyanis egy lila póló volt az, amire I ♥ Justin Bieber felirat volt írva.
- Kenny…ez elképesztő. – vigyorogtam rá.
- Remélem jó lesz a méret. – nevetett. Ki gondolná, hogy egy ilyen nagymaci tud saccolásra vásárolni? A következőként Chaz ajándékát néztem meg. Tőle egy gyűrűt kaptam.
- Ez nagyon szép, Chaz. Köszönöm. – mosolyogtam rá, mivel ő mellettem állt.
- Gondolom rájöttél, hogy a nyaklánchoz tartozik. – nevetett.
- Nyaklánc? Itt nincs nyaklánc.
- A Ryan-ét nézd meg. – mosolygott. Kinyitottam a Ryan-ét, és tényleg egy gyűrűhöz tartozó nyaklánc volt benne.
- Köszi, Ryan! – hajoltam ki Chaz mögül.
- Én is köszönöm! – mutatta fel az ajándékot, amit én vettem neki.

Aztán megnéztem a Pattie-től kapott ajándékot. Amikor kibontottam, ezt a feliratot láttam meg először: Emlékeink. Egy fotóalbum volt. Egy eléggé vastag fotóalbum. Belelapozgattam, és tele volt Justinnal közös képekkel, itt-ott akadt olyan is, ahol Pattie, vagy anya is rajta van.

- Pattie! – fordultam felé. – Nagyon köszönöm! – sétáltam hozzá, majd megöleltem.
- Én is nagyon köszönöm nektek. Így mindig eszembe fogtok jutni mindketten egyszerre. Elhajoltam, és elmosolyodtam.
- Justintól mit kaptál?
- Fogalmam sincs, azt hagytam utoljára. – mosolyogtam. – Megyek, megnézem.
- Rendben. – bólintott, én pedig visszamentem a cuccokhoz.

Aztán az utolsó ajándék következett. Szétnyitottam az ajándéktáskát, és egyből felismertem: egy plüssmaci. Kivettem, és mosolyogva tanulmányoztam. Világosbarna volt, a füle pedig sötétbarna, és a hasán is volt egy folt, ami szintén sötétbarna volt. A két kezével egy piros szívecskét fogott, amibe ez volt írva: Drin & Justin. Megsimogattam a szívet. Nagyon hasonlított az én szívemre. Az enyémbe is valami ilyesmi volt írva. Aztán megragadta a figyelmem a talpa. Az egyikre ez volt írva: I Love, a másikra pedig ez: You. Mosolyogva kerestem Justin tekintetét. Nem volt nehéz megtalálnom, mivel pont engem nézett. A macival a kezemben igyekeztem felé, átvergődve magam mindenkin.

- Köszönöm. – mosolyogtam, és megöleltem.
- Én is köszönöm. – suttogta.

Én egy fényképtartót adtam neki, amiben egy kiskori kép volt rólunk. Otthonról hoztam a képet, most is itt van nálam. A fényképész pedig meg tudta csinálni, hogy másolatot készített belőle, és berakta.

- Csinálni kellesz kettőnkről képet, mert csak kiskori van. Frissíteni kell. – nevetett halkan, majd elengedett.
- Jól mondod. – mosolyogtam.
- Mindenki megnézte az ajándékait? – kérdezte Pattie.
- Igen. – feleltük kórusban.
- Anya, megkérhetlek valamire? – kérdezte Justin.
- Persze. – mosolygott Pattie.
- Csinálnál egy képet kettőnkről? – mosolygott, és rám, majd magára mutatott.
- Persze. – csillogott fel Pattie szemem. – Várjatok. Beállítalak titeket. Kenny, addig megkeresnéd a fényképezőt? Gyertek. – fogott meg mindkettőnket, és a terasz felé húzott. Kitárta a két ajtót, mire bejött a hideg.
- Pattie! – dorgáltam nevetve, és átkaroltam magam.
- Nagyon profi fotó lesz, bízzatok bennem. – kacsintott ránk. – Köszi, Kenny. – vette ki Kenny kezéből a fényképezőt. – Na, pózoljatok. – nevetett, és felénk tartotta.

Beálltunk a korláthoz, így a háttérben tökéletesen látszott New York. Justin mindkét kezével átkarolta a derekam. Egyik kezemmel én is azt tettem, másikkal hasánál felsőjébe markoltam. Annyira közel húzott magához, hogy testünk teljesen összeért, így fejemet vállára hajtottam, és elmosolyodtam. - Csíííííz. – húzta el Pattie a szót, majd nagy vakuvillanással elkészült a kép.
- Nagyon rossz lett? – kérdeztem félve.
- Tökéletes. – mosolygott Pattie a képernyőre.
- Megnézhetem? – indultam felé, magammal húzva Justint.
- Tessék. – tartotta elém. Félve néztem rá a képre, de amint megláttam, rögtön mosolyt csalt az arcomra.
- Én iiiis. – topogott mellettem Justin. Úgy tartottam a gépet, hogy mindketten lássuk. – Ó! Ez…nagyon jó lett. – vigyorgott, és még közelebbről megnézte. – Köszi, anya. – pillantott fel Pattie-re.
- Átviszem az ajándékokat a szobámba, nem gond? – indultam a csomagok felé.
- Nyugodtan. Itt a kulcs. – adta Pattie a kezembe, mivel vele voltam egy szobában.
- Köszi. – mosolyogtam, majd megragadtam az ajándékokat, és gyors léptekkel a szobánk felé indultam.

Kis ügyetlenkedéssel, de sikerült kinyitnom az ajtót. Mindent szépen leraktam a bőröndöm mellé.

Aztán leültem az ágyamra, és kikerestem Justin, és Pattie ajándékát.

Ölembe ültettem a macit, és kezembe vettem a fotóalbumot. Rögtön az első képen elmosolyodtam. És most nem szomorúan mosolyogtam, mint legutóbb otthon, hanem boldogan. Elidőztem a képen, majd továbblapozva ismét két kép mosolyogtatott meg. Az egyik képen éppen a Rómeó és Júliát próbáltuk utánozni, persze a mi képzeletünk szerint.

Mindegyik kép eszembe juttatott tízszer annyi emléket, mint ami egy képen látható lehet. És mindegyik eszembe juttatott valami olyasmit is, amin nevetni tudtam, vagy éppen könnyek szöktek a szemembe. Lassan lapozgattam tovább, minden egyes képet rendesen megvizsgálva. Fogadni mertem volna, hogy legalább 50 kép van az albumban.

A vége felé közeledtem, és elszomorodtam, amikor a következő hajtás után nem volt kép az albumban. Tovább hajtottam, hátha csak kimaradt, de nem. Volt még pár lap, ami üresen tátongott. Csalódottan, de boldogan zártam be, és felsóhajtottam.

- Azért hagyta ki anya, hogy tudd kipótolni. – szólalt meg mögülem egy rekedtes hang, mire kis híján felsikoltottam.
- Te jó ég, Justin! – fordultam meg. – A szívbajt hozod rám. – kapkodtam levegő után.
- Bocsi. – mosolygott.
- Hogy kerülsz ide? Hogy tudtál bejönni? – néztem rá kérdőn.
- Nyitva volt az ajtó. – húzta fel egyik szemöldökét.
- Bezártam. – mondtam magabiztosan.
- Csak nem tudok bejönni egy zárt ajtón. – nevetett.
- Ki tudja mire vagy képes. – vigyorogtam.
- Kimegyünk a teraszra? – váltott komolyra, amitől kissé megijedtem, de szája sarka megrándult az elfojtott mosolytól, így fellélegeztem.
- Menjünk. – bólogattam, majd a macit és az albumot az ágyon hagyva felálltam.

Elindult, és pedig követtem. Amint kinyitotta a teraszajtót, azonnal megcsapott a hideg.

- Uh… - borzongtam meg. – Biztos jó ötlet?
- Gyere. – húzott ki mosolyogva.
- Oookééé. – nyújtottam el, és hagytam, hogy húzzon.

A terasz nem volt túlságosan hű de nagy, olyan 1 méter hosszú, és 2 méter széles lehetett. Egészen a korlátig húzott.

- Woow…Olyan nagyok az épületek, hogy nem is tűnik fel, hogy a 22-en vagyunk. – nevettem.
- Ez igaz. – nevetett velem.
- Olyan szépen esik a hó. – néztem fel az égre.
- Így szép a karácsony. – suttogta. – Drin… - szólított meg, mire felé fordultam. – Hoztam neked…valamit. – vett elő a zsebéből valamit, és összeszorította a markát.
- Nekem? Mit? – húztam fel szemöldökeim.
- Nekem van egy ilyen. – fogta meg a nyaklánca medálját, amibe egy A betű volt vésve. – És… neked lehetne egy ilyen. – motyogta, és megfogta a kezem, majd a tenyerembe adta azt a valamit.

Kérdőn néztem rá, majd lenéztem a tenyeremre, és kinyitottam. Egy ugyanolyan nyaklánc pihent rajta, a medálja pedig ezüstösen csillogott, közepén egy J betűvel.

- Justin… - suttogtam, de ajkaim hirtelen remegni kezdtek, így nem tudtam folytatni. Tehetetlenségemben semmi mást nem tettem, csak magamhoz húztam, és olyan szorosan öleltem, ahogy csak tudtam.. – Köszönöm. – motyogtam nyakába, majd államat vállára helyeztem. Lehunytam a szemem, így próbáltam megállítani a szemembe tolult nedvesség kicsordulását. De nem sokra mentem vele. Fékezhetetlenül törtek ki könnyeim.

Szinte én magam éreztem, hogy mennyire remeg a kezem.

- Én köszönöm. – puszilt nyakamba, amitől a lábam is remegni kezdett, és már kis híján elvesztettem minden erőmet.

Minél szorosabban próbáltam kapaszkodni a nyakába, egyrészt, mert annyira szerettem volna most közel érezni magamhoz, másrészt pedig, hogy ne essek össze.

- Az előbb még nem volt rajtad a nyaklánc. – állapítottam meg, mikor visszaemlékeztem, hogy vajon a csomagbontáskor rajta volt-e. De nem emlékeztem.
- Nem akartam felvenni, hiszen nem voltam benne biztos, hogy elfogadod. – hajolt el, de csak azért, hogy szemével tovább bűvöljön.
- Hogy gondolhattad, hogy nem fogom elfogadni? – mosolyogtam ezen a lehetetlen eseten.
- Pedig megtörténhetett volna.
- Segítesz felvenni? – kérdeztem, megjegyzés nélkül hagyva utolsó mondatát.
- Persze. – mosolygott. A kezébe adtam a nyakláncot, és megfordultam.

Áttette rajtam, majd kezét visszahúzta a nyaklánccal együtt. Hajamat összefogtam, és bal oldalra húztam. Akárcsak a fürdőruhát, a nyakláncot is rutinosan kapcsolta össze, de most nem éreztem ujjait a garbóm nyaka miatt.

Ám akárcsak akkor, most is előrehajolt, és meglepett egy arcra puszival, majd átölelte a derekam.
Hátrahajtottam a fejem a vállára, és oldalra fordultam, így tökéletesen éreztem eszméletlen illatát.