|| Tizenötödik fejezet ||

A kezébe adtam a nyakláncot, és megfordultam. Áttette rajtam, majd kezét visszahúzta a nyaklánccal együtt. Hajamat összefogtam, és bal oldalra húztam. Akárcsak a fürdőruhát, a nyakláncot is rutinosan kapcsolta össze, de most nem éreztem ujjait a garbóm nyaka miatt. 

Ám akárcsak akkor, most is előrehajolt, és meglepett egy arcra puszival, majd átölelte a derekam. 
Hátrahajtottam a fejem a vállára, és oldalra fordultam, így tökéletesen éreztem eszméletlen illatát.


Így álltunk a teraszon, ketten, New Yorkban, karácsonykor, hóesésben. Erős karjai védelmezően ölelték derekam, illata egyenesen elkábított.

El sem tudtam volna képzelni ennél szebb karácsonyt. Kaptam egy plüssmacit attól a személytől, aki rengeteget jelent nekem, és a kettőnk neve van belehímezve. Kaptam egy nyakláncot, egy olyat, mint neki is van, ami szintén jelképezi egymáshoz való kötődésünket. És gazdagodtam egy fotóalbummal, amiben szintén azzal szereplek, aki kitöltötte életem perceit. Valamint egyszerűen csak körbevettek olyan emberek, akiket szeretek. Én pedig nem akartam elhinni, hogy mindez valóságos lehet.

A legnagyobb ajándék mégis az volt, ami nem kerül pénzbe, a hiánya mégis teljesen lerombolhat: ezt a karácsonyt Justinnal töltöttem.

Az utóbbi időben csak pörög, és pörög az idő. Mikulás után, lám itt volt a karácsony, ma este pedig már Újév. Észre sem lehet venni, hogy ilyen gyorsasággal megy az idő.

- Mondd még egyszer! – vett elő Justin tollat és papírt, miközben a telefonját a füle és a válla közé szorította, majd leült a dohányzóasztalhoz, és várta, hogy Usher diktáljon neki valamit, gondolom. Aztán gyors lendülettel sercegtette a papíron a tollat, és másodpercek alatt lekörmölt valami házszámot, gondolom. Írt még valami megjegyzést alá, gondolom, majd lerakta a tollat, összehajtogatta a papírt, és a zsebébe tuszkolta. – Kösz, haver. Igen. – bólintott. – Mi baja van? – ráncolta a homlokát. – Óóó, egyem meg. – forgatta meg a szemét, amin elmosolyodtam. – Persze. Oké. Csá. – rakta le a telefont.
- Ebédre, vagy vacsorára? – kuncogtam a szoba másik sarkából.
- Egyikre se. Túl rágós lenne. – vigyorgott.
- Kiről is van szó?
- Kristen. Nem jön, mert nem hívtuk a barátnőjét. Mikor meghívtuk, akkor meg már azért nem jön, mert csak azért hívtuk, mert akkor ő nem jön. – darálta a szavakat.
- Ó, értem. – bólintottam mindent tudóan.
- Gyerekek… - nyitott be Pattie. – Megyünk ebédelni, utána pedig indulunk.
- Rendben. – indultunk el egyszerre az ajtó felé. Kimentünk, majd Justin bezárta, és a liftben várakozókhoz csatlakoztunk.

***

- Hova is megyünk tulajdonképpen? – fordultam Justin felé, miközben a kocsival zötykölődtünk valami fergetegesen szuper úton…
- Atlantába. Usher oda szervezte a bulit, vagy nem is tudom minek hívjam, hogy onnan mi már haza tudjunk menni, ne kelljen utazgatni.
- Most ott fogunk majd lenni?
- Igen. Január 9.-ig szabad vagyok. Így igen. – bólintott.
- Király. – vigyorogtam.
- Utána pedig huzamba lesz két fellépés, egy dedikálás, és egy interjú. 10.-én hétfőn. Kedden pedig mész Ellenhez. – hadarta Scooter.
- Szerinted fog Drin-ről kérdezni? – kérdezte Justin, mire Scooter vállat rántott.
- Még nincsenek róla képek. Szóval még nem ismerheti.
- Te, Justin, bepisiltél? – kérdezte Pattie hirtelen, mire mindannyian rá kaptuk a tekintetünk.
- Én? – tágult ki Justin szeme.
- Nem látod? – fogta meg Pattie Justin nadrágját ott, ahol vizes volt. És ez az „ott” pontosanott volt…
- Anyaaa… - fogta meg Justin Pattie kezét, és elvette.
- Uh, Pattie, ezt nagyon eltaláltad. – nevetett Scooter, mire mindenki felnevetett, kivéve Justin. Azt sem tudta hogy bújjon el szegény, csak pirult és pirult.
- Ez kérlek szépen 3 darab vízcsepp. – mutatott a három különböző méretű vízcseppre. – És akkor került oda, mikor ittam, mert a sofőr nem tudja egyenesben tartani a kormányt. – krákogott a végén, mivel Scooter volt a sofőr.
- Csak ne nagyon fogdosd a vízcseppeket, mert még a végén félreértjük. – fordult hátra Kenny vigyorogva.
- Mi olyan vicces? – hajolt előre Ryan, és a szemét dörzsölgette.
- Jó regge...azaz inkább délutánt. – vigyorgott Justin. – Chaz?
- Még alszik. Min röhögtök ennyire? – nyöszörgött.
- Justin bepisilt. – vigyorogtam.
- Csak lecsepegtettem magam. – javított ki.

Ryan próbált valami mosoly félét vágni, majd visszafeküdt, és Chazzel együtt tovább aludt.

***

Délután 6 óra volt, amire már mondhatjuk, hogy este volt, mire Atlantába értünk. Teljesen sötét volt, de a város szépen ki volt világítva. Itt nem volt semmi gond, viszont amikor valami átkötő útra értünk, megint minden sötétbe borult. Kivettem a fülemből az mp4-et, és fentebb csúsztam, de amikor a lábammal tolni akartam magam, ráléptem valamire.

- Au! – szisszent fel Justin.
- Opszi, ez én voltam. – haraptam ajkamba. – Bocsi. – néztem rá félénken.
- Semmi baj, csak gipszeltetni kell. – legyintett, majd elvigyorodott.
- Dili. – böktem oldalba.
- Justin, itt merre? – nézett hátra a visszapillantó tükörben Scooter.
- Erre. – mutatott Justin jobbra.
- És merre van az az erre?
- Jobbra. Mivel csak arra van út. – forgatta a szemét Justin, mire Scoo elvigyorodott.

Amint lefordultunk, újra lámpák vettek körül, ám nem olyan lámpák, mint a városban. Hanem kerti lámpák. Helyesebben fáklyák.

- Aaaaaanyááááám! – esett le az állam, és az ablaknak nyomtam az arcom, hogy minél jobban lássam.

Azt hittem ott ájulok el. Az út mindössze vagy 10 méter lehetett, aztán egy híd ágazott át egy kis tavon. A tó gyönyörűen meg volt világítva, szépen látszott a formája, és a benne lévő növények. A híd akkora volt, hogy a kocsi simán átment rajta. Amint átértünk, egy kertbe találtunk magunkat, előttünk egy óriási ház, jobb oldalt a kert, aminek füvét elfedte a hó. A jobb oldalt volt felállítva egy sátor, aminek csak teteje volt, így láthattuk, hogy páran éppen sütögetnek valamit, élükön Usherrel. Bal oldalt, ahol szintén hó fedte a füvet, ott parkoltak a kocsik.

Amint leállt a motor, azonnal kipattantam, nem érdekelve, hogy Justinon és Pattien is át kell másznom.

- Te jó ég, ezt nem hiszem el. – néztem körül az egész területen.

Teljesen olyan volt, mint egy mesebeli birtok. Óriási, szépen kivilágított ház, a bejáró egy híd, ami alatt egy nagy tó fekszik, ami szintén gyönyörűen ki van világítva. A ház és a híd között van egy nagy kert, szép kivilágítással, fehér hóval borítva.

- Szia neked is, Audry. – közeledett felém Usher.
- Ha ez a tiéd, akkor én vagyok az angol királynő. – ámuldoztam még mindig, majd megöleltem, és adtam neki egy puszit.
- Akkor köszöntelek, angol királynő. – vigyorgott.
- Miért nem egyből Obama felesége? – nevetett Justin, majd lepacsizott Usherrel.
- Szia, Usher. – köszönt Pattie is öleléssel, és puszival. Majd Kenny és Scooter is lepacsizott vele, aztán a többiek felé vettük az irányt. Justin elindult, de megfogtam a kezét, hogy maradjunk le.
- Mondd. – mosolygott.
- A királynő jobb, mert én dönthetek.
- Obama felesége fiatalabb. – vigyorodott el.
- A királynő is jól tartja magát. – vágtam vissza.
- Mit szólsz ahhoz, ha azt mondom, legyél az én Drinem? – harapott ajkába, majd mosolyogva átkarolta a derekam, és egy pillanatra szorosan megölelt.
- Beleegyezek. – mosolyogtam, és lassacskán odaértünk a többiekhez.
- Öhm…Justin… - kezdtem pánikolni. – Mit fognak szólni hozzám? – suttogtam. – Főleg a lányok… - húztam el a szám.
- Azt fogják gondolni, hogy… - hajolt a fülemhez. - …hogy egy nagyon szexi 16 éves, normális csaj vagy. – suttogta, majd elhajolt, és elmosolyodott. Ügyet sem vetve mondandójára mosolyában gyönyörködtem. Teljesen elvarázsolt.

Álomvilágomból Pattie hangja ébresztett fel.

- Van egy vendégünk, akivel még nem találkoztatok. – mondta izgatottan. – Justin, tied a pálya. - Helyesbítenék, páran még nem találkoztatok. – nevetett, majd Pattiere nézett, aki csak nevetve megforgatta a szemét. – Ő itt… - engedte el a derekam, és mindkét kezével rám mutatott. – Ő itt Audrina McCourtney. Pisis korom óta ismerem. – használta ő is azt a kifejezést, amit én, amikor Los Angelesben elbúcsúztam a barátaimtól. Valahogy jobban esett hallani, hogy csak annyit mondott „ismerem”, mintha azt mondta volna, hogy legjobb barátom. Ugyanis be kell vallanom, az utóbbi időben azt hiszem valamilyen szinten beleszerettem. De még én magam sem hiszem el teljesen. Nem akarom bevallani magamnak, mert tudom, hogy ő nem így érez.
- Sziasztok. – intettem félénken, mire mindenki elmormogott egy sziát. Ki mosolyogva, ki fintorogva. Ahogy elnéztem az arcokat, ez az állás „mindenki az egy ellen” végeredményű volt, ugyanis mindenki mosolygott, csupán egy lány nem: Jessica.
- Drin, ők pedig a barátaim. – mutatott végig a társaságon. – Jaden, Willow, Jasmine, Jessica, Caitlin, és Christian. Őket még nem ismered. – mutogatott egyesével az emberkékre, miközben mondta a neveket. – Majd megismeritek egymást. – zárta le ennyivel.

Ekkor kocsiféket hallottam. Úgy látszik nem csak én, mivel mindannyian a híd felé kaptuk tekintetünket.

- Megérkeztek a meglepetések. – vigyorgott Usher.
- Kik? – kérdezte Justin.
- Helló, Atlanta! – ugrott ki a volán mögül Jeremy, miután leparkolt.
- Apa? – csodálkozott Justin. – Apa! – vigyorodott el, és gyors léptekkel Jeremy felé indult, aki kitárta karjait, így Justin egyenesen belerohant, és szorosan megölelték egymást.
- Szevasz, fiam! – nevetett Jeremy.
- Justiiin! – sikított fel Jazzy, mikor Erin kivette őt a kocsiból. Még sosem láttam Erint, újságban sem, csak a nevét tudom.
- Szia, édesem! – nevetett Justin, és Jeremyt elengedve felkapta a felé rohanó kislányt.

Aztán Jeremy kivette Jaxont, aki szintén ilyen lelkesedéssel rohant bátyja felé. Justin pedig őt is megölelgette.

- Apa, tudod ki van itt? – fordult Justin Jeremy felé.
- Michael Jackson? – tettetett Jeremy csodálkozást, majd elnevette magát.
- Jobbat mondok. Emlékszel Audrinára? – amint Justin kimondta a nevet, Jeremy teljesen lefagyott.
- Találkoztál vele? – suttogni próbált, de leolvastam a szájáról.
- Szia, Jeremy. – köszöntem mosolyogva, mire felém kapta a fejét.
- Woow… - vigyorodott el hirtelen. – Ez Audrina? – mutatott felém, és Justin felé fordult, miközben felém sétált. – Jól megnőttél, kislány. – nézett rám nevetve. – Rég láttalak.
- Én is. – nevettem, majd megöleltem. Jeremy csupáncsak egy hónapot szerepelt az életemben, amikor nyáron látogatóba jött Justinékhoz. Rá egy fél évre házasodott össze Erinnel. Azóta sem találkoztunk.
- Te jó isten, mennyit változtál. Csini csaj lettél. – veregette meg a vállam büszkén.
- Köszi. – nevettem.

Aztán Justin bemutatta Erint, Jazmyn, és Jaxont is. Jazzy azonnal a nyakamba ugrott. Jól elszórakozott a hajammal. És az idő múltával csak még jobban nőtt szeretete. Olyan kis édes!

Aztán leültünk, és elfogyasztottuk, amit Usherék csináltak. Rég ettem grillezett kaját, de nagyon finom volt. Aztán pedig bő két órát beszélgettünk mindenféléről. Mindenki megismerte a másik életét annyira, hogy most már azt lehetett mondani: ismerjük egymást. Nagyon boldog voltam a tény miatt, hogy megbíztak bennem. Hiszen mindannyian sztárok, mindannyian ismertek, és féltem, hogy nem bíznának bennem. De szerencsére nem így történt, és a cikis helyzetektől kezdve a magánéletig mindenről beszéltünk. Nagyokat nevettünk, ezáltal a hangulat is nagyon jó volt. Aztán történt egy kínos eset, amikor megszólalt a mobilom. Gyorsan megnéztem ki az.

- Tyler? – suttogtam összevont szemöldökkel.
- Tyler? – kérdezett vissza Justin kissé mérgesen, majd a mobilra nézett. – Ne vedd fel. – hangja határozott, ám mégis könyörgő volt.
- A barátom, Justin. – néztem fel rá.
- D ő nem úgy…
- Ezt már megbeszéltük. – szögeztem le. – Ha megbocsátotok… - néztem a többiekre, mire csak bólogattak, majd felálltam, átmászva Justinon, és egy nyugisabb hely felé indultam.
- Várj. – hallottam még a hangját, majd követő lépteit. Megpróbáltam nem foglalkozni vele, helyette felvettem a telefont.
- Szia, Tyler. – szóltam bele.
- Szia. – hangja vidám volt. – Mizujs?
- Húha…sok minden. – nevettem. – Veled?
- Hiányzol. – mondta. Most heves szívdobogást kellett volna éreznem, és el kellett volna pirulnom? Nem így történt…
- Miért hívtál? – kerültem ki a választ.
- Hangosítsd ki. – tátogta Justin. Megráztam a fejem, mire legörbítette a száját, és csillogó szemekkel nézett rám. Most úgy őszintén…tud ennek valaki ellenállni? Felsóhajtottam, és kihangosítottam, majd kettőnk közé tartottam. - Szerettelek volna felhívni, és hallani a hangod még utoljára ebben az évben.
- Ó, értem. – bólogattam, de közben folyamatosan Justint néztem, aki állta tekintetem.
- Hol vagy most? – jött a kérdés, én pedig Justinra néztem, hogy elmondhatom-e. Megrázta a fejét.
- Ööö…sajnálom, Tyler, de most mennem kell. – igyekeztem értelmesen kinyögni, nem pedig Justin szemeivel foglalkozni. Csoda, hogy egyáltalán Tylerre tudtam figyelni.
- Ó… - suttogta. – Rendben. – sóhajtott fel. – Boldog újévet! – hangja csalódott volt.
- Neked is, Tyler! – alig mondtam ki, máris hallottam telefonom sípoló hangját, ami a beszélgetés végét jelezte. – Hmm…gyorsan lerakta. – vontam vállat.
- Szerencséjére… - suttogta Justin, majd elvette a telefont a kezemből, megfordult, és visszafele indult.
- Hé! Justin! – kiabáltam utána, de ő csak ment, és a kezében lóbálta a telefonom. – Justin, add vissza. – futottam utána, mire megszaporázta a lépteit.
- Gyere. – nézett hátra, és vigyorogva intett a fejével, hogy kövessem.
- Előbb add vissza! – kiabáltam, és éppen odaértünk a többiekhez. – Oké, nem megyek. – torpantam meg.
- Jaj, Drin, ne csináld már. – nyöszörgött, és vonakodva megfordult. Kinyújtottam a kezem, és felhúztam az egyik szemöldököm.
- Hogy kell ezt lenémítani? – nyomkodta össze-vissza, miközben felém sétált. Megtámaszkodtam az asztalon, és belekortyoltam az innivalómba.
- Ha elrontod, biztos veszel egy újat. – fenyegettem, mire csak vállat vont. – Pattie. – nyavalyogtam, és kérlelőn néztem rá.
- Justin, add vissza. Semmi közöd a telefonjához.
- Ó, dehogynem van. – nevetett. – Na jó, tessék. Kapcsold ki. – utasított.
- Miért?
- Csak kapcsold ki. – támaszkodott meg velem szemben. Kikapcsoltam, majd a szeme elé raktam a telefont, a fekete képernyőt mutatva. – Tökéletes. – bólintott.
- Nem akarom megszakítani a drámát… - kezdte Jaden vigyorogva. - …de 7 perc múlva éjfél! – ugrott fel.
- Máris? Akkor hozzuk a tűzijátékot. – állt fel Usher. – Menjetek addig át a házon, és ki a teraszra. Onnan lövök. – vigyorgott, mire mindenki elindult, ahogy én is.

Hirtelen annyit éreztem, hogy valami körbefonódik a csuklómon, és az ellenkező irányba ránt. Reagálni sem volt időm, a következő, amit láttam, hogy kiválva a tömegből a híd felé vonszol valaki. Ez a valaki pedig Justin volt.

- Justin, hova mész? – próbáltam megállítani. – Jön a tűzijáték. – intettem hátra, majd megfordultam. Már senki nem volt ott. Nem válaszolt, továbbra is a híd felé húzott, amit végül elértünk. Egészen a közepéig mentünk, majd lassított, végül teljesen megállt, és megfordult.
- Beszélni szeretnék veled. – nézett komolyan a szemembe.
- Baj van? – ijedtem meg.
- Nem. – rázta a fejét, majd lehajtotta. – Figyelj, Drin… - sóhajtott. – Nem is tudom, hogy mondjam el. – nézett fel rám kétségbeesve.
- Miről van szó? – firtattam. – Justin, kérlek, ne ijesztgess! – hangom elcsuklott a végén.
- Kiskorom óta ismerlek… - kezdett bele. – És nagyon sokat jelentesz nekem. – nézett bele mélyen a szemembe. Mogyoróbarna szeme szinte égetett, és teljesen a rabjává tett. – Jaj, olyan nehéz… - hajtotta le ismét a fejét.
- Justin… - suttogtam, és kezeimmel közrefogtam arcát, majd felemeltem. – Mondd el. – bíztattam, és hüvelykujjammal végigsimítottam arcán.

Olyan más volt most. Teljesen mást éreztem, amikor belenéztem szemébe. Teljesen mást éreztem, amikor bőröm hozzáért arcához. Minden teljesen más volt.

- Eddig…te voltál a legjobb barátom. – nyelt nagyot. – De…ez az érzés megváltozott. Erősebb lett. Sokkal erősebb. És nem tudtam rajta uralkodni. Csak magától jött, és folyamatosan csak egyre erősödött. – a végén elcsuklott a hangja.
- És mi ez az érzés? – suttogni tudtam csak, mert összeszorult a torkom. Szavait alig akartam elhinni. Hiszen az én érzéseimet jellemezték.
- Te hogy érzel irántam? – kerülte ki a választ kérdéssel.
- Azt nem mondhatom el. – ráztam a fejem, és kezeimet levettem arcáról.
- Drin… - kapta el a jobb kezem, és tenyeremet a szívéhez szorította. Szokták mondani, hogy „hiszem, ha látom”. Lehetne azt is mondani, hogy „hiszem, ha érzem”. Viszont én ezt most nem tudtam elhinni. Szíve annyira dübörgött, hogy szinte fájdalmat okozott a kezemnek. És egyben boldogságot is. Hiszen ez azt jelenti, hogy miattam ver így a szíve. Az én szívem is így vert, ha nem gyorsabban. Tehát talán nem csak én érzek úgy… Felnéztem a szemébe, és szinte visszatükröződött az arcom. Megdöbbentség volt rajta. – Miattad van. – suttogta, és halványan elmosolyodott. – Amikor hozzád érek, amikor rád nézek, amikor látom a mosolyod, mindig hevesebben ver a szívem. Szokásos érzések, de nem olyan, amit egy barát iránt érzünk… - mondta ki nagy nehezen.
- Tudod… - kezdtem bele. – Az utóbbi időben kezdtem én is így érezni. De nem akartam magamnak bevallani, hogy ezek talán annak a jelei, hogy… - de itt elakadtam.
- Szerelmes vagyok beléd, Drin. – mondta hirtelen, mire még a szívem is megállt egy pillanat erejéig.

Felnéztem a szemébe, hogy vajon tényleg komolyan mondja-e. Szeme őszinteséggel, és… szerelemmel volt tele.

Hát talán mégis lehetséges? Lehetséges, hogy ő is többet érez, mint barátság, pont, ahogy én? Lehetséges, hogy ő is inkább tekint rám barátnőként, akárcsak én rá, mint a fiúm? Lehetséges, hogy neki is hevesebben ver a szíve, amikor hozzáérek, vagy ránézek, akárcsak, mikor ő rám? Lehetséges, hogy valami fura dolog történik a hasában, pont, mint nekem? Lehetséges, hogy a „Szeretlek” mostantól egészen új dolgot jelent, mint eddig? Lehetséges, hogy a „Szeretlek” mostantól azt jelenti, hogy szerelmes belém, akárcsak én belé?

Egyetlen szóval képes voltam megválaszolni ezt a temérdek kérdést: Igen.

Miközben kérdések ezre suhant át agyamon, ő válaszra várva nézett rám. De hirtelen eltűnt a kétkedés a szeméből, és közelebb lépett. Remegő kezét arcomra simította, és szemembe nézett. Lassan közelített. Nagyon lassan. Túlságosan is lassan. Talán azt gondolta, hogy én nem akarom. Nagy tévedés! Vártam még, nem akartam elsietni. Annyira gyönyörű volt ez a pillanat. Szinte annyira gyönyörű, hogy még álomnak is túl szép. De igaz volt. Kétségtelenül. És hirtelen teljesen biztos voltam az érzéseimben. Nem kételkedtem tovább. Biztos voltam benne, hogy szeretem. Szerelemmel szeretem.

Annyira lassan közelített, hogy olyan volt, mintha megállt volna. Én pedig már nem bírtam. Szinte kínzott azzal, hogy centikre van ajkaimtól, és nem csókol meg.

Félretettem minden gondolatomat, és bezártam az elmém. Egyetlen dolgot akartam most. Érezni őt. Kezeimet nyakára csúsztattam, majd az egyiket még tovább, a tarkójáig. Szívem sosem vert még ennyire hevesen az életemben, szinte kiugrott a helyéről. Tarkójánál fogva közelebb húztam magamhoz, ajkaink egymáséhoz súrlódtak. De nem csókoltam meg. Azt akartam, hogy ő tegye meg.

És nem is kellett sokat várnom. Elnyíltak ajkai, így hűs lehelete végigsiklott felforrósodott ajkamon, kellemesen lehűtve azt. Aztán nagyon lassan ajkamra csúsztatta az övét, kényszerítve ajkaimat, hogy elnyíljanak. Kirázott a hideg, ahogy puha ajkai megérintettek. Aztán bekapta felső ajkam, és végre megcsókolt.

Ekkor hirtelen tűzijátékok ezrei száguldottak a magasba. És ez hangosabb volt, mintha csak pár darab lenne, amit itt lőttek fel. Ez pedig azt jelentette, hogy már elmúlt éjfél, és elkezdődött a 2011-es év.